Ledobta ruháját a
sötét, s rájöttem mily
törékeny a Nap kelyhében
a meztelenség.
Ledobta álarcát a
lényeg, s éreztem,
a pillanat hevében letörtem
magamból egy csillagot.
Megvonta vállát
a hajnal, s láttam,
mennyire mindegy,
hol a határ a változásban.
Szemembe lépett a
valóság színjátéka, s én
hiába térdeltem el?tted
templomod lépcs?jén.
Ölembe lapult a
kényszer, t?rtem
a parancs hatalmát,
s evakuált fészkéb?l a láng.
Nyelvembe tört az
alázat, s félelmem
kegyetlen szörnyetege
saját ítéletem mondatta velem.
Mosolyom szélére
ült a harag, s már hiába
játszom a szavakkal,
összebújt velem a magány.
Elmémbe keresztet
vésett az Úr, s én
sírva viszem, szelíden
az id?t, áldozat vagyok.
Kih?lt dalom hiába
lobbantják lángra az angyalok.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.25. @ 12:00 :: csontos marta