Néhány nappal kés?bb azt mondták,
(többen is, afféle megnyugatásképpen) jó gazdi voltam.
Csak arra emlékszem, mennyire profán volt a vége.
Gyertyákat akartam gyújtani.
William Walton A pacsirta felemelkedését hallgatni,
hogy Nigel Kennedy és a heged?je
legyen az utolsó hang, ami átkísér.
Nem jött össze.
A szobában szétdobáltak mindent,
az orvosi táska nyitva –
mint egy szörnyekkel megpakolt, kitárt szekrény
injekciós t?k becsomagolva, leleteid kiteregetve az asztalon..
Kupleráj volt. Rosszul voltam t?le.
A n?vér, aki az éjszakás doktorn?vel jött,
férfiasan nagydarab volt és kedvetlen.
Ki kellett tölteni valami hülye papírt, hogy nem voltál
veszett és nem haraptál meg senkit az elmúlt két hétben.
Miután visszahoztalak a szomszédból
– elbúcsúztak t?led, még kiszaladtál a lépcs?házba is –
steril, hideg, fehér volt a nappali
mintha fert?tlenítették volna a leveg?t is,
pedig az energiatakarékos izzó fénye
mindig ilyen a nagylámpában.
Az ügyeletes doktorn? asszisztense
volt a türelmetlen halál apródja, részvét nélkül
toporgott, meló van, csináljuk már.
Dani kiment a másodiknál. Azt hitték,
gyáva leszek, ott hagylak, mondták,
nem szép látvány és lehet, hogy a szívedbe
kell szúrni. Arra gondoltam, hát legyen
és majd csukva tartom a szemem.
Szerencse, igaz? Elvittelek arra a második,
már értelmetlen vérvizsgálatra – mindketten tudtuk-
így a mancsodon még nem n?tt vissza a sz?r egy kis helyen.
Végül oda adták az utolsó adagot.
Ott ültem a pokrócon, két kezem között
feküdtél, csak simogattalak és nem tudom,
mit hajtogattam már.
Talán azt, hogy minden rendben lesz.
Aztán azt mondta a doktorn?:
“Megállt a szíve.”
Ennyi? Nem tudom mit vártam.
Azok a hülyék pedig el?vettek egy szemeteszsákot
és azt hitték, beleteszlek. Hát nem.
Kikísértem ?ket a lépcs?házba és azt mondták
Viszlát. Tudtam válaszolni: Viszlát.
Aztán betetettelek a kis utazódobozodba
és mécsest gyújtottam.
Ha Danit nem kellett volna vigasztalni,
ott virrasztok melletted egész hajnalban.
Így viszont felváltva b?gtünk bent és nem lehettem kint.
Ott kellett volna ülni a hideg parkettán az el?szobában,
amíg kih?l a tested. Imádkozni. Vagy üvölteni.
Másnap, miel?tt jött a hamvasztós fickó érted,
talán 15 percem volt veled, munka után.
Ültem a földön és néztelek. B?gtem.
Ugyanígy sírtam 12 éve, mikor a sz?nyegen életet adtál
Éppen az x-edik kismacskának és ott lehettem.
Most (is) gyönyör? voltál, nyugodt szfinx. Megdermedt szeretet.
Levittelek az autóhoz, a kombi hátuljába mikor betettelek
téged a kosárral, éreztem a dögszagot.
Rosszabb volt, mint a diagnózis.
Még hajnalban levágtam egy tincset a hajamból
és a mancsodra kötöttem egy kék szalaggal.
Magamból is el kellett égetnem egy darabot.
A plüss kiskutya, amit még Kingától
loptál el az éjjeliszekrényr?l, ? is veled ment.
Utoljára megsimogattalak. Jó utat.
Aztán elvittek. Másnap – a sors tréfája
– már fehér porcelánban végre megnézted
a munkahelyem. Az asztalon ültél.
Meg is írtam a f?nökömnek,
“Végül itt járt a cirmos. “
Nem teszem fel többé a kérdést esténként
vacsoraid?ben: mit kap a cica?
16 és fél évet.
Tudod, pocak, lehet, hogy baromság volt a hamvasztás.
De kint már hideg van, hó, a red?nyszaggató szél is fúj
Te pedig BENT vagy velünk. Remélem, nem haragszol,
amiért lefújtam a randit a kukacokkal és nem lesz bel?led virág.
Jobban is megrendezhettük volna azt a jelenetet?
Nem tudom. Elvileg kiengedtelek a testedb?l.
Gyakorlatilag beengedtelek.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 11:15 :: Adminguru
