Szégyellősen vallom csak be, mennyire szerettem volna, ha vagy nekem…
Hosszú évek óta dédelgetem a gondolatot, hogy egyszer csak leszel….
Fáztam nélküled, szívem, lelkem vágyott rád.
Mennyit álmodoztam hideg éjszakákon, hogy a közeledben lehetek és melegítesz, hogy színt, hangulatot viszel az életembe lángolásoddal.
Nagyon sokáig vártam rád. Azt hittem, ez a csoda nem adatik meg már nekem az életben, nem jön el a nagy lángolás, hiába szeretném, soha nem birtokolhatlak.
De végre, végre!
Hát itt vagy drága! Itt vagy nekem! Szinte el sem hiszem. Nagyon boldoggá tettél.
Állandóan körülötted forgolódom, simogatlak szememmel, kezemmel, nem tudok betelni veled.
Lángolsz, és én átmelegszem tüzednél, teljes odaadással táplálom azt, gyönyörködöm benned, szinte fürdőzöm a fényedben…
Ahányszor közelebb lépek hozzád, kipirul az arcom, melegség önt el, elgyengülök, hevesen dobog a szívem… hát még, amikor a fülembe duruzsolsz, szinte elolvadok.
Igen! Akartalak nagyon!
Annyira szeretlek! Köszönöm neked, hogy mindig felforrósítod egész testem, amikor csak akarom.
Elképesztő, hogy még másnap reggel is érzem tegnapi izzásod, hálásan, csendesen odakuporodok melléd.
Ilyenkor persze nem olvasztod le rólam olyan hevesen a ruhámat, mint teszed lángolásod tetőfokán.
De ezt is szeretem, meghitt pillanatokat élek meg veled.
Nagy ajándéka az életnek ez a kései szerelem, köszönöm a sorsomnak, hogy mindezt megélhetem veled.
Csak ne lennél olyan nagy étvágyú, olyan heves!
Alig tudlak kielégíteni.
Nem győzöm rakni rád a hasábokat, különben hideg leszel és rideg…
drága kandallóm.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.05. @ 17:29 :: Fitó Ica
