…s hullik a hó
egy újabb fehér nap
elzárva a külvilágtól
szívem lángra kap
hosszú nyelv? piros lángja
lassan felégeti szivem
fáj a fejem rossz már minden
s te nem vagy itt velem
üresek a falak s világítanak rám
patyolatok mint a hó a tisztátalan utcán
kergeti a szél a pelyhet s befújja az árkot
a fagy az ablakba jégvirágot vágott
látom néha néha a fagyos Dunát innen
ott ülök hol te ültél még nem is oly régen
úgyérzem még hallani vélem bársonyos hangodat
ahogy utoljára hívogattál a szürke ég alatt
az erkélyen reszket testem e téli reggelen
köröttem varázslatosan finom hó terem
s én mezítelen fagyos lábbal megropogtatom
majd suhanok és balett táncot járok a havon
térülök fordulok e fagyos reggelen
nevetnek a szomszédok a bolond emberen
úgy érzem már nincsen gát köztem s a föld között
elkékülve homályba nézve egy új világ mi eljött
mindenütt csak téged látlak nem lehet ez álom
végül elsötétül s megsz?nik minden e világon…
—————–
Kedves René! Szépen kezded, de néhol belegabalyodsz a saját gondolataidba. Ismét él? példája annak, hogy túlbeszéled önmagad, pedig ebben is ott a vers, a ritmus, a hangulat, a hang, csak nagyon le kéne hámozni. Ismét a szórend ami a problémám, a helymeghatározás ( Duna, erkély —-most hol ? ), és a nem ide ill? gondolatok, s?t vannak mondatok amiket nem – is – tudok értelmezni.
pld: patyolatok mint a hó a tisztátalan utcán – patyolat, mint jelz?sszerkezet, akkor viszont patyolat tiszta
Legutóbbi módosítás: 2010.12.11. @ 14:08 :: Furuglyás René
