1
Borús az ég, hópelyhek nyújtóznak,
egy lélegzetig lebegve kirajzolódnak.
Nem tesznek látogatást,
csak megérintik a föld neszét,
s tovább folytatódik
a hófödte álomba merülés.
Óh, de gyorsan zárt be,
pirinyó ajkad,
megfagynak ott bent…
a zománcos fényű fogak.
2
Mosolyod felém szegezed,
ragyogó csellel ajkam közé rejted.
Elveszem, és szívem fiókjában őrzöm,
maradékot szétszórom testeden.
Meglelsz-e az égi földön?
3
Havas dombok púposodnak,
tetején bimbók nyílnak,
pocsolya itatja,
harmat lohasztja.
Illatos csóknyalábok
vesznek körül, ringatsz.
Úgy szuszogsz, mintha félnél.
A fényszilánkok hasamra szűrődnek,
kezed árnyéka elszenderedésre bír,
ujjaid érintésétől erősebb az arcom pírja.
Habzik a szád csücske,
mint a fürdővizünk.
Himnuszunkat
szürcsölve, te diktálod az ütemet.
Csatornáim lüktetve kopognak,
amikor véred a méh kaptárba
gyűjti édes ragadványait.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Horváth Nóra
