A kilincs
A leszakadt kilincs porrá vált.
Hamvadó sikolya eret metszett
a lüktet? homlok száraz pikkelyén,
melyb?l fekete szenny folyt vér helyett.
Bealkonyult.
Fáradt fények haldokolnak deszkák nyikorgó
rései között, mint szárnyuktól megfosztott
elárvult angyalok.
Tegnapom…
Aranyló k?kereszt. Büszke monstrum.
A lélek mentsvára, melynek mélyén
ott lapul az Én.
Tagadó mozdulat kap a fejhez,
s köröm alól vakolat hull a semmibe.
Korgó gyomrú neszek osonnak
aszott testem porcikáin,
lenyalva lélekfekélyem gennyeit.
Tegnapom…
Bölcs?ben ringó, testet öltött
álom.
Pernyévé vált ujjaim
matatják a letört csonk szépségét,
az örökkévalóság mezsgyéjén
ott felejtett, retinába égett pillanatot.
Maradt a por.
Csontjaim új köntöse.
