Olykor a dolgok ismétlik magukat. A deja vu mint állapot mosolyt csalt a férfi arcára, amint ismét megpillantotta a nyolcas szobát. Az ügyeletes tiszt ismét kinyitotta az ajtót, ismét a székre mutatott, ismét becsukta maga mögött az ajtót. Fel sem nézett s mégis tudta hogy a nyomozó árgus szemekkel figyeli.
– Nincs már felvétel nyomozós százados úr. A létszám betelt. Önöknek legalább is biztosan. Postás még jöhet.
– Tessék?
– Oké, tudom. Mesélek. De akkor sincs felvétel.
– Nézze Jagos úr, nem érdekel, csak kezdje el.
– Rendben. Az egész úgy kezd?dött, hogy a DéeMKá felkérést kapott, hogy tartson egy irodalmi estet a szegedi Bála Színházban. A Zöld Szikla úgy gondolta, hogy mi is beférünk az est programjába. Na mármost mit tehettünk volna?
– ?k szabotálták a rendezvényt.
– Látom ön okosabb, mint az el?dje.
– Ne is mondja. Elkezdett verseket írni, majd nyugdíjazta magát. Azóta valami Jagi nevezet? önjelölt költ?vel és bandájával szokta az id?t múlatni, aki valójában nem az, akinek látszik.
– Nocsak!
– Hát igen. Nem sok ember alkalmas arra, hogy nyomozó tiszt legyen.
– Ezt teljesen megértem tizedes nyomozó elvtárs. Szóval elindultunk. Bea, aki nélkül az élet gyötrelem és a Gyula jött értünk kocsival. Mivel esett a hó, pont kapóra jöttek. Ahogy odaértünk, rá kellett jönni, hogy a Sziklabrigád törzsf?nöke pálinkát osztogat.
– Tudtam! Le akarta itatni magukat, hogy aztán rávegye önöket is a szabotázsra. Ez már nyom.
– Én is nyomtam. Befelé. Jól végigégette a torkom. Bár meg kell vallanom, hogy el?tte volt egy kis verbális csörte a buszsof?rrel. Nem akarta ideadni a páleszt, mert besért?dött valami marhaságon.
– Szóval busszal hozták a havat. Kezd összeállni a kép.
– Ne mondja! De jó magának.
– Jagos úr elmondok önnek egy bizalmas információt. Szombaton a Bála Színházat terrortámadás érte. Oszlik a köd.
– Amindenit!
– Ne vágjon a szavamba!
– Igenis értettem törzstizedes úr. Kussolok.
– Összeraktam az elemeket, és látom mekkora bajban van a világ. Az els? számú közellenség egy Jagi fed?nev? világterrorista, aki költ?nek álcázza magát. Különböz? sejteket hozott létre Szegeden, Hódmez?vásárhelyen, Makón és még több világvárosban is. Állítólag Pesten is van kapcsolata.
– Kifelejtette Szatymazt meg még néhány világfalut.
– Szatymaz? Igen, igaza van. Köszönöm Jagos úr. Szóval, ez a pacák igazgatja a Sziklát is. Az egész arra ment ki, hogy a Dóm tér közelébe férk?zzenek és a színház tetejére temérdek havat szórva, amit?l összeszakad a tet?, szabotázst hajtsanak végre. Figyelni kell az apró részletekre nagyon. Nem véletlen, hogy csak én vettem észre, hogy a falakat is kicserélték két el?adás között szalmabálákra.
– Tényleg? Én meg azt hittem azért hívják Bála Színháznak, mert bálából van körberakva és egy kisebb cirkuszi sátor van ráhúzva. Hogy én milyen buta vagyok.
– Maga nem buta, hanem egy h?s. Megmentette több ember életét és ezért most nyomozói dicséretben részesítem.
– Hiányzott.
– Tehát ott tartottam, hogy szabotáltak. Most megkérem arra, hogy idézze fel a tegnapi emlékeit.
– Van egy kis bora? Úgy könnyebben menne.
– Sajnos csak pálinkám van. Vegyes. Nemrég f?tt ki.
– No jól van, egye fene… Szóval, mivel a többiek még sehol és a bográcsban is csak félig forrt még a bor, fogtuk magunkat és lementünk a Nemegri borozóba. A Gyula igazi úriember volt. Vett egy üveg rozét. Hogy el vagy meg, azt már nem tudom, ugyanis nem láttam, amikor ellopta. Közben izzott a kezemben a mobil. Ákosom és az Imre is felhívott. Ja meg a Barbi, akinek valahogy most nem volt szép telója. Viszont a kabátja annál inkább. Kezeskedem érte, hogy nem lopta és kimosta szerdán. Ahogy gyülekeztünk egyre jobb volt a hangulat. A bor is megforrt már, ami Imrém szerint a világ legrosszabb forralt bora volt. Mivel megértem Imre álláspontját, nem csodálkoztam azon, hogy elkezdte pusztítani. Önfeláldozó volt. Nehogy mások is a sorsára jussanak. Ancsa egy kicsit bágyatag volt, Sanyink beszédes, amivel semmi újat nem mondok. A meglepi viszont az volt, hogy Sándorunk is bevert egy pohárral. Na meg, hogy Era hozott ajándékot. Már épp készül?dtünk az el?adásunkra a ló szagú sátorban, amikor egy halk szisszenés hallatszott. Mint mikor ereszt a gumi. A látvány elképeszt? volt. Lassan, de nagyon lassan kezdett befelé omlani a sátor csúcsa, majd az egész ponyvamennyezet. Hál istennek majdnem mindenki jól reagálta le a dolgot, kivéve a tulaj. ? els?sorban a világításért aggódott és nem az emberekért. Drága nyomführerbiztos úr ne haragudjon, de leordítottam a fejét. Mint már említettem jól reagáltak az emberek. Nem taposták el egymást, hanem inkább segítették az arra rászorulókat. Néhányan bent maradtunk – köztünk Gyula is – és megpróbáltuk a ponyvát kezünkkel, vállunkkal addig megtartani, amíg a maradék feln?tt és gyerek is kijut a szabad ég alá. Nehéz volt. A hó súlya mellett maga a ponyva is odatette a maga kis kilóit. A végén utoljára hagytam el az összed?lt színházat. Azaz igazság ?rvezet? kartárs, imádom az ilyen helyzeteket, ahol cselekedni kell. Imádok h?sködni. Ezért mennyit kaphatok?
– Pénzt? Semennyit.
– Hónapra gondoltam.
– Tessék folytatni.
– Rendben. A nagy ijedségre nekiestünk a bogrács bornak és nyakaltuk befelé, miközben a hó s?r? pelyhekben hullott fejünkre, arcunkra, pilláinkra. Amikor aztán ráeszméltünk arra, hogy itt ma már nem terem nekünk babér, azt hiszem Ági kitalálta, hogy menjünk vissza a Borozóba és olvassunk fel egymásnak. El is indult a csapat. Ági, Bea, Gyula, Ancsa, Barb, Ákos, Imre, Sanyi, Rózsa, Erika, Józsi és még néhány hozzánktartozó. Az est további része kellemesen zajlott. Felolvastuk verseinket, egymás m?vét, közben fogyasztotta ki-ki a maga kedvenc italát, vagy épp nem a kedvencét, csak hát épp kocsival volt. Erika versei nagyon szépen szóltak Bea ás Ági tolmácsolásában. Elnéztem közben Bakos Erika arcát. Örömöt és egy kis meghatottságot véltem felfedezni rajta. Örültem örömének. Hajdrik József nagyon elegánsan és rutinosan adta el? verseit. Látszik, ? nem ma kezdte. Bánfi Bea elemében volt. Dezs? Anna és Bakos Erika verseit hitelesen el?adva csempészett melegséget szívünkbe. Szécsényi Barbara eleinte visszafogottan majd egyre agilisabban olvasott fel, több DéemKás szerz?t?l is. Néhány perc erejéig együtt egyensúlyoztunk a múló percek sínjein. Kapocsi Annamarinak nagyon örültem. Szurkolok neki teljes szívemb?l. Versét hitelesen bár egy kicsit halkan olvasta fel. De az is lehet hogy csak nekem t?nt így, mert addigra a bor ráment a fülemre. Lucz Ákos a maga vehemenciájával üde színfoltja Körünknek. Az el?adásmódja érett, és ami a legf?bb, hiteles. Pálinkás Imre a „vándorunk” aki életében még olyan rossz forralt bort nem ivott, mint aznap este. Szókimondása, élcessége újabb színfoltja a DéeMKának. Kormányos Sándor aki hangulatlíráival mindig elámít bennünket, most még rátett egy lapáttal. Megidézte nekünk Latinovits Zoltánt, majd derekasan küzdött a derékkal. Veres Rózsa, aki immáron a tagunknak tekintünk, magával hozta jókedvét, szellemességét és megígérte nekem, hogy legközelebb ? is fel fog olvasni. J. Kovács Ágnes, aki az én hites feleségem, ismét kitett magáért. Sok verset olvasott fel, köztük olyan szerz?két is, akik nem tudtak jelen lenni. Nekem legjobban Marie Marel és Csillik Renáta versei tetszettek t?le, bár a többi is min?ségi el?adás volt. Különösen büszke vagyok rá, hogy saját versei közül felolvasta nekünk az Eretneket. Én is felolvastam néhány verset. Köztük Nagy Mihály Öreg tölgyét és néhány sajátot. Hát drága rend?rség csak ennyit tudok elmondani.
– Szóval maga is valami f?zfapoéta? Nem ismeri véletlen azt a Jagi fickót?
– Biztosíthatom alkapitány úr hogy nem. Bár azt mondják, nagyon hasonlít rám, de én nem lehetek ?, mert…
– Ne folytassa Jagos úr. Hiszek magának. Nekem olyan szimatom van, hogy egyb?l megérezném, ha köze lenne magának a Jagihoz. Tessék, itt a dicsér? oklevele. Legyen büszke rá.
– Köszönöm. Apropó, merre van itt a mellékhelyiség?
Legutóbbi módosítás: 2010.12.13. @ 11:38 :: Jagos István Róbert
