Lencsevégen kép,
életnek emlékei:
a pillanatok
Birodalma ajtaja már a bejáratnál „állj”-t kiált a „BELÉPNI TILOS” piros kitett táblájával. De ha e tiltást mégis megszeged és belépsz, készülj fel jól, mert egy modern absztrakt kompozíció az eléd táruló látványhoz képest bizony kismiska.
A földön vakondtúrásként halmozódva, egymásra ömlesztve, halomban állnak körömlakkok, szemfestékek, egyenesít?-, bodrosító szerkenty?k és herkenty?k tömkelegei… minden, ami egy kamaszlány szobájába való, és még tán az is, ami nem való. Apró-csepr? dolgok, táskák, társasjátékok, szakadtmacik és plüssállatok… özöne. A szoba „egyhangúságát” oldva könyvek, füzetek, CD-k és DVD-k hegyekben – „nem is tudom, hol járok, tán a Mátrában, Mecsekben”. Legalább tucatnyi pohár, bögre, tányér, eltévedt bolygó-utasként megfáradva pihen a szobájában szanaszéjjel. Az edényekben otthagyott maradékok összeszáradt csontvázai virítanak felém. „A kutyafáját, már megint eltévedtek és elvétették a konyhát!” Az asztalon, széken, földön ruhakupacok. A tiszta, és a szennyes együtt álmodozik kart karban öltve, színes összevisszaságban. Röpködve lopódzom id?nként ki-be, be-ki, mosógépem mindig éhes tátott szájába szennyesét óvatosan csenem, s közben kerülöm a „botrányt”. Féltve kezem, lábam épségét, gyorsan iparkodok is kifelé.
Visszatekintve, nagy nehezen kiszúrom, talán a plafonon lenne még hely, de még késik ez a fránya tudomány, és nem találták fel a „Kamasz-szobában Közleked?t”.
Rendvarázslásból rég kin?ttem, jobb a béke! Ki-ki éljen szobájában, saját élete rendjében, és keresse-találja meg a maga holmiját, dolgát. ? és a rend pillanatnyilag más-más világ. Nem ér rá ilyesmire – hogy is gondolom én azt -, hiszen csepp ideje sincsen: hemzsegnek a barátok, és emellett még iskolába is eljár. Bölcs ki hallgat, s vár, hisz kin?tte a másik kett? is, most már ?k küzdenek gyermekeikkel a rendért.
Mikor tanul, számomra ez bizony egy nagy talány. De hát a szül? már csak egy ilyen állatfajta, mindig e dolgokon rágódik! Egymás hegyén-hátán tele van a szoba fiúkkal – nem is tudom, hogyan férnek be mindannyian -, sztereóban üvölt a ritmus, löki a kemény dam-damját, szemük számítógép képerny?jére meredten feszül, ujjuk popkornos tálban vaktában matatgat. Néha aránylag csend van, akkor t?n?, röpke magányát éli; TV, számítógép és az ágy Bermuda-háromszög b?völetébe zártan.
Éled a kert is, a metsz?olló csattog, alakulnak a bokrok, zümmög a f?nyíró – itt vannak a fiúk, ég a kezük alatt a munka. Van is itt b?ven tennivaló, hisz kett?nknek, leányoknak hatalmas nagy ez az édenkert. Megéhezik munkában a gyomor, elfogyott már az ebédmaradék, de szívesen sütök lángost, palacsintát, vagy f?zök mást is, ami a fogukra való – munkájukkal b?ven megszolgálták.
Gy?lnek a lányok, fiúk. Ki ezt, ki azt hoz, összejön az enni-innivaló, készül a piknik. Izzó, zajos zenebona ütemére pattogó t?z nyaldossa a fahasábokat. – Szerencsére, a szomszédok még emlékeznek arra, hogy egyszer ?k is voltak fiatalok. Rotyog a bográcsban a virslivel, füstölt oldalassal gazdagított paprikás krumpli, illata csábítva hívogatja a kutyákat és a macskákat is. Itt a kamasz-buli! Csillagos éjszakában száll a pernye az egekbe, sül a szalonna, hagyma, krumpli, és pirul mellé a kenyér.
Hajnalodik, álmosan hunyorognak a csillagok, a láng pislákolva kialszik, elszundikál a t?z, de ?k csak mulatnak, nevetnek, hangoskodnak. Már a Nap is fent vigyorog az égen, mire az ifjúság felszedel?zködik, és elindul hazafelé.
De nem csak buliban van együtt a kis csipet-csapat, mert ha szökik a kutya, tákolják a kerítést. Közben öblösen jókat rötyögnek még a kertnek is danolni támad t?lük kedve.
Kamasz-szoba lassan zárul! Kin?ttünk a kamaszkorból. Betoppant életébe a mindent elsöpr? nagy szerelem, és hagy itt csapot-papot, szül?t, barátokat…, az eddigi kis életét. Készül?dik, szedel?dzködik új életéhez, pakol, teszi holmiját rendben el.
Nehéz lesz – nem is tudja még – önállóan élni, feln?tt gondokkal együtt megférni! Úgy érzi, várja a kihívás, és rohan a viharzó élet dús hajába kapaszkodva messzire az óvó kézt?l.
Szememet bánat, és egyben ragyogás tarkítja, és emlékek foszlányain elt?n?dve elmorzsolok pár kihullott könnycseppet. Fátyolos ereklyéim özönéb?l lassan ébredezem, állok lányom szobájának ajtajában, és nézem az itt hagyott rendet, mert most az van. Szívem összeszorul. Torkomat valami szorítja. Nehezen nyelek, és újra nedves a szemem. Könnyem megered.
Hát a harmadik is, a legkisebb is felkötötte a szárnyas-saruját és szárnyát próbálgatva kirepült. Kamasz-szoba álomlován vágtató csendes, zajos és színes tarka-barka álmok tovat?ntek. Itt már bizony kett?nk közös életében is egy id?szak befejez?dött!
Összeszedem magam. Könnyeim lassan elapadnak. Szippantok egyet… Tisztában vagyok vele, ez a világ rendje, és sóhajtva bemegyek a saját szobámba. Aki elmegy, annak mindig könnyebb. Tudom, mindig el?re kell nézni. A fej örökké hideg, sohasem azt érzi – s?t nem is érez (!) -, amit a szív, mert az sokszor majdnem megszakad, belehal. Azt is tudomásul veszem, hogy várja ?t a saját élete, és engem is vár a saját életem. Ráér?sen bekacsolom a gépem, a sarokban megjelenik h? barátom, a jelz?érték? Csupa-szem Gémkapocs, és írok… Ilyenkor mindig száguld az id?.
Csak alig negyven kilométerre lakik majd innen. Jó az út, és ha nincs nagy forgalom, harminc perc alatt oda lehet érni kocsival. Mosolyogva mondta, majd meglátogatsz, és én f?zök neked ebédet.
Hétvégén hazajön – azt mondta. Hány nap van még addig? Tártkarokkal várjuk ?t is mindig haza, mint a két nagyot és családját: a szül?i ház, a négylábúak és én, a kétlábú.
Kint a kertben üresen leng a hintaágy… leng a hinta, üresen… Lassan újra megcsikordul, nyikorogva leng… – hirtelen azt hiszem, hogy… -, de most csak a szél ül benne.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.15. @ 17:20 :: Jampa drolma
