Juhász Magda : Próbatétel

Nyomtatás

Két, aranyból font
vastag karköt?t találtam
vetk?zés közben az SZTK-ban.
Ahogy feküdtem kezelésre várva,
rám nevettek a félhomályba’.
Egyedül voltam, nem látott senki,
Uram mit kell hát ilyenkor tenni?
Találtad, súgta egy hang, a tied lehet,
erre még nem futotta sohasem neked.
Tedd a zsebedbe, hisz’ senki sem lát,
ne sajnáld azt, ki ennyi arannyal jár.
Gondold meg, súgta egy másik,
nincs neked, de mondd, hiányzik?
Vissza kell adnod, hisz’ úgyse hordanád,
legfeljebb gyorsan elajándékoznád.
Vállalnád, hogy kínozzon a lelkiismeret?
Add vissza, még nem kés?, még megteheted.
Bennem a jó, és a gonosz összecsapott,
a józanság egy percre elhallgatott.
Nem ! Nem adom vissza, ez jár nekem,
és dacosan fölmarkolta a kezem.
A karköt?k a zsebemb?l gúnyosan nevettek,
– Na lám, ilyenek vagytok ti emberek,
nehéz ellenállni a kísértéseknek.
A szívem dübörgött, verejtékezett homlokom,
nem, nem én ezt vissza nem adom!
Aztán lassan lecsitult bennem minden,
és rádöbbentem, hogy meg kell tennem.
Nem másért, magamért! A kísért?t nem hagyom,
a b?nt, még aranyért sem vállalhatom.
Az óra csörgött, a kezelés lejárt,
a n?vérke fekhelyemnél megállt.
A karköt?ket a kezébe tettem,
és egy írással, véle átvetettem.
A lelkem már újra szárnyalt, szabad voltam,
testben, és lélekben is meggyógyultam