Fenn van a Krisztus a fáján,
Semmibe lóg le a lába,
– Száraz agyagnak a víz kell –
Szíve alá bök a lándzsa.
N?puha álom e földön,
Zajtalan oszlik a semmi,
Összeveszett velem Isten,
Hogy’ fogom ezt kiheverni?
Mélyen az ágy, ahol alszom,
Dunyha ölel, szerelemmel.
Sósvizet enged a pórus,
Dobban a szív, sokezerszer.
Ébren a férfi az égben,
Húrzene fordul anyaggá,
Békül az ember, az ördög
Szétesek, újra agyaggá.
Ostoba, h?si halottak…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Károssy Attila