Már elült pora a távozó bölcseknek,
Révülten viszik a jóhírt napkeletnek.
Megszeppent pásztorok nyájaiknál újra,
Csoda lázrózsája kiül az arcukra.
Hírvivő angyalok kicsit megpihennek,
Szárnyukról csillagport tálakba sepernek.
Az ács meg szótlanul ballag a sarokba,
Szekercét, vésőit rakosgatja sorba.
Csak egynémely jószág tanúja a képnek,
A csendesen meghitt, szokott készülésnek,
Az anya könnyeinek újra meg újra,
Ahányszor köntösét szoptatni megoldja.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.18. @ 17:50 :: Kerti Károly György
