Csak azt láttam, amit nekem már nem lett volna szabad látnom, amikor alkalom megszülte vádak siettek az ajkaimra. Ott hiába ültek nyelvem hegyére a belőlük fejlődött szavak, ahogyan belépett a szobába – az összes mihasznám szájpadlásomra szaladt. Gyáva népség ez, semmi más! Felpróbálták a bölcsességfogasra aggatott néma pongyolákat és abban olyan jól érezték magukat, hogy többé már le sem vették azokat; s én hiába sírtam el a ki nem mondott szavakat – már mindig itt kukucskálnak majd a fogaim között, valahányszor rádöbbennék, hogy nem történt semmi más, csak a józan eszem elköltözött nálamnál különb gazdát keresni magának. Most aztán törhetem a józanság nélkül maradtamat, hogy kihúzassam-e bölcsességfogasom, ha már úgyis olyan felesleges.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.10. @ 10:31 :: Kőmüves Klára
