Hajamban fészket rak a bánat,
szívemben szikrát pattint a félelem,
halvány lángjánál
alig látom,
alig értem,
mi történik velem.
Hol vagyok?
Hol élek?
Keser? percekkel megrakott,
magányos csónak
sodródik velem.
Zsibbadtan várom
a semmi-holnapot,
míg árad a víz
elém sodor
sok régi kacatot,
mit a tegnap elhagyott.
Ébredni – álmodni
kongó üresség, fekete fájdalom.
A múltat már nem értem,
jöv?-kísértet,
rám vetül? árnyát
tehernek érzem
fáradt vállamon.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.22. @ 18:23 :: Kósa Márta
