Szobámban ívlámpák izzása bágyad,
minden sarokból a múlt fölsajog,
velem búsulnak a polcon álló tárgyak,
s vad szél verdesi a párás ablakot.
Itt gubbasztok; éjben, árnyban, gyászban,
szomorú szívem is tetszhalottra fázott,
csak Várad tornyainak aranyragyogása
feledteti velem az átkozott világot.
Visszamegyek oda, hol elt?nt édenek
és régi karácsonyok illata kering,
hol örülni tudok az áldott ünnepeknek,
hol még Édesapám büszkén felém int.
Visszamegyek oda, hol dalolni késztet,
hogy milliók szíve ugyanolyan boldog,
hol szárnyalhat lelkem, melynek vágya éghet,
hol gyertyák melege is reám mosolyog.
Visszamegyek oda, hol semmibe t?nnek
az olcsó morállal álcázott mesék,
hol a karácsony még Szeretetünnep,
s nem álcsillogással mázolt szürkeség!
Legutóbbi módosítás: 2010.12.25. @ 09:02 :: Kovács Daniela