sajog a visszeres lábad,
bár lomhán, puha papucsban
ébrednél fel, mankód a tett,
és sürg?-forgó leng? ajtó leszel.
Sorsfordító, ha kimászik a támasz,
ha leomlik a szó, helyébe ér, viszket,
b?vkörébe vonva két kezed,
csillámlik és letörölhet?, mosolyt
fakaszt, harcba szállsz, jóságod
id?t rabol az észt?l, tágítva azt,
hamar túl leszel rajt’… megérte,
sóhaj mellé lebben a tiszta ing,
vasalód h?zöng, ? h?s, forró
fejjel is elsietett, mit tehetett,
a tehetetlen!…Szegény!
Legutóbbi módosítás: 2010.12.21. @ 07:46 :: Marthi Anna