Meyer József : Merci, Berci

Nyomtatás

Hangulatában a „Vigyázat, lépcső!” vendéglátóipari egység teljes egészében elüt a kerületi kultúrotthonokban megszokott mértéktartó, már-már unalmas légkörtől. A strapabíró, egyszerű vonalvezetésű fa bútorzat, a bebújós padok és a natúr, andráskeresztes támasztású asztalok körül fáradhatatlan tempóban zajlik a szesz fogyasztása. Ekkortájt, télvíz idején a műszakok végére már teljesen besötétedik. A kőművesek nagy garral érkeznek, bakancsukról erőteljes dobogással verik le a havat. Munkaruhájukból Tyndall finomsággal permetez a sitt pora, kéziszerszámaikat tartalmazó szatyraikat az asztal alá csúsztatják.

Berci a pincehelyiség átellenes sarkában a padot egymaga foglalja el. Megjelenésében, ruházatában kicsit emlékeztet a filmekben ábrázolt francia ellenállókra. Eredetileg négyzethálós mintájú sapkáját szemébe húzva viseli. Zömök, kigyúrt alkatához sötét arckifejezés társul. A nevetése is inkább vicsorgás. Reagálásaiban, mozgásában ott szunnyad az állati brutalitás. Jobb csuklóján a teljes foglalkoztatásra utaló, tetovált felszólítás: „üss!” elő-elő villan, valahányszor a karján feljebb húzódik a mikádó ujja. Intimebb, ritkán látható testfelületén is van tetoválás, egy női akt és a szöveges rész: „Merci, Berci” díszeleg.  Megszokott oldottságától elütően most gondosan ügyel tömött táskájára, egy pillanatra sem feledkezik meg róla. A vendégsereget csak felületesen ismeri, a kőművesek vidám élcelődéseibe viszont szeret belehallgatni. A szokványos beszédtémák, mint a totó, a nők, a sport és a politika számára is érdekesek.

A jó múltkor például ezek a vidám fiúk később érkeztek, imígyen az ő törzsasztalánál tudtak csak letelepedni. Hogy tudják ugratni ezek a Mózsi gyereket! Közülük tán éppen ő a legkülönb, az erőnlétében és a megjelenésében Berci sok hasonlóságot vél felfedezni. Ügyes is, nagyon ért a famunkához, „román” a srác. Amikor már színes az arcuk az elfogyasztott anyagtól, kezdődik az ugratás. — Bozgor, bozgor! — szól ütemesen a krigli-kórus. Tudják, hogy erre a Mózsi nagyon érzékeny és akkor kapnak a fejükre rendesen. Van olyan eset is, amikor türelmesebb, ilyenkor belekezd valamiféle zavaros történetbe. Hogyha akkor (mikor?) Szarajevóban az a Gavrilo Princip — mondjuk — megbetegszik, vagy lekési a saját jelenését: elmaradnak a világháborúk, meg Trianon sincs és most vele, a Mózsival sem lehetne ilyen mocskosul beszélni…

Ezen a jeles estén Bercink magában ünnepel, kapóra jön, hogy nincsen asztaltársasága. Hatalmas, lapátnyi tenyerében szinte elvész a zöld sörösüveg. Éppenséggel ebben a kulcsoló mozdulatban bontakozik ki az ő gyengédsége teljes valójában. Körmei alatt bitumen feketéllik. Jobb mutatóujján ebbe a kemény konzisztenciájú anyagba indaszerűen, keresztben ágyazottan régóta látható egy hajszál, amit eredetileg az asszony viselt. Felhorkan, ahogyan az utolsó verésre visszaemlékezik. Az üvegek és poharak meghitt gyülekezetében újfent átgondolja a közelmúlt eseményeit, értékelgeti a legújabban elkövetett tettét.

A második feleségtől két leánygyermeke született, Berci ezen már nem tudta túltenni magát. Esténként gyakorta zengett a ház. Ha beivott — és miért ne ivott volna — szabályosan őrjöngött, hogy neki miért nincsen fia. Legutóbb is valamelyik barom szomszéd kihívta a rendőrséget, az anyja pi…ját! Ekkor tervelte ki az egész akciót. Jól kifundálta, az biztos. Az ominózus eseményt követő napon hazaköltözött az anyjához, aki egy sokkal kisebb lakásban, magányosan élte életét. Erre a nem várt fordulatra az idős, töpörödött asszonyt elöntötte a rettegés. Ő aztán jól ismerte a Berci disznóságait. Az első menye, Klárika haláláért is a fiát okolta. Klárié volt az a szép és tágas erzsébetvárosi lakás, amit Berci egy kis véráldozattal megkaparintott. Hogyan szabadult meg hősünk az első asszonytól? A feladatot megkönnyítette, hogy feleségének a közvetlen rokonsága kihalt, nem számíthatott komolyabb segítségre senkitől. Emberünk megnyerte az Adonisz becenevű cimborája bizalmát, akit beavatott a tervébe. Klári nem értette, hogy Berci miért távolodott el tőle. Egyre sűrűbben fordultak elő a veszekedések, a férj kimaradozásai rendszeressé váltak, a házasélet fel lett függesztve. A Berci által meghatározott időpontokban Adonisz meg-meglátogatta az asszonyt, akire a figyelmessége, simulékony modora és nagy természete lassacskán hatni kezdett. Berci persze kitartóan szította a tüzet, bevezette a tettlegességet is. Adonisz szerint eljött az idő, a megfelelő alkalom. Klári a lakásban várja a légyottot.

Berci, a „mit sem sejtő férj” persze a legintimebb pillanatban rontott rájuk. Néhány kamu frászt lehúzott az Adonisznak és kipenderítette az utcára. Az asszonyt ezután már gyerekjáték volt az öngyilkosságba kergetni. A temetésen volt némi botrány és vádaskodás, de az elhunyt házastárs távoli rokonsága az újdonsült özvegyre semmit sem tudott rábizonyítani, imígyen a lakás a Berci tulajdona lett. 

A pincérnő hozza a következő köröket, Berci is sorra kerül. A pult feletti órára pillant. Mindjárt hat. „Most robban az atom!” — gondolja, és elégedetten dől hátra. Az ügyvédtől már megkapta a pénzt. Teli van a táska tízezresekkel. Valami  Robert  Kaufer.., vagy Kaufmann nevű  pasas vette meg a lakást, na mindegy. Az ügyvéd furcsállotta Berci kérését, hogy az érvénybe lépett adás-vételi szerződés másolatát neki kell a megadott időpontban — éppen este hatkor — az asszonynak személyesen átadnia. Praxisában sok mindent megért már, semmin sem csodálkozott. Végül is megbízója jól megfizette a közreműködését.

Bercit teljesen felvillanyozza az elképzelt jelenet, amint az asszony épp arról értesül, hogy mehet a purdékkal együtt a búsba. Beleröhög a félig üres pohárba, és ahogy lassacskán hatalmába keríti a részegség, nagyot csap az asztalra. Néha mindent duplán lát, ilyenkor az egyik szemét behunyva türelmesen várja a józanabb pillanatok ritkuló hullámait. Számára irdatlan összeg, 18 millió lapul békésen a hóna alatt! Hihetetlen, de megcsinálta. Megzabolázhatatlan indulatok feszítik, miközben a nehezen artikulált, otromba ajánlatát a pincérnő fülébe súgja. Amaz rutinosan oldalt fordítva a fejecskéjét úgy viselkedik, mintha fontolgatná a dolgot. Holott csak a hányingerével küszködik, amit a karbidos, alkoholos, gyomorsavas, mérhetetlenül undorító lehelet suhintása idéz elő.

— Bercikém, erről  egy másik alkalommal beszéljünk — mondja kellő önfegyelemmel és finoman kimenekül a férfi bűvköréből.

Újabb és újabb körök során emberünk hólyagja egyre gyakrabban küld full jeleket, ám Berci az ivászat során többek közt ezt a kihívást is kedveli. Künn folyamatosan, nagy pelyhekben hull a hó. Hősünk kedvenc ötlete, hogy monogramját a frissen összelapátolt buckákba pisálja, ehhez pedig a lehető legnagyobb nyomás elérése szükségeltetik. Rendre a pénz körül őgyelegnek lassuló, széteső gondolatai. Képek is peregnek azokról az exkluzív tengerparti üdülőhelyekről, melyeket oly sokszor lehet látni a bárgyú TV sorozatok helyszíne gyanánt. Pálmafák, viháncoló csinos lányok, motorcsónakos vízi kirándulások, jó zene, finom piák.

Na majd holnap… holnap bemegy leszámolni. A művezetője nagyon a bögyében van. Búcsúzóul akkorát bevág neki, amekkorát csak bír. Vele most már nem lehet packázni! Elég az utasításokból, a mocskos melókból. Jól meglesz az anyja lakásában. Hamarosan a mutter is megmurdel, szabad lesz a pálya.

Fizet, és lassan szedelőzködik. A kifelé menet kicsit nehézkesebbre sikeredik. Imbolyog, ide-oda csapódik, mint matrózok a viharba került hajó fedélzetén. Leküzdi a lépcsőfokokat, a járdán arcába vág a még mindig sűrűn hulló hó. Hadonászva, kurjongatva indul a szemközti grund felé, hogy mielőbb kitárazhasson. Az úttesten tántorogva csak a teherautó fényszóróit látja. — Kerülj ki a ge..be! — óbégat, és magabiztosan integet a vezetőfülke irányába.

A pótkocsis jármű első kerekének áthaladtakor a felhalmozott ürülék robbanásszerűen, hangos rotyogással távozik. Az esemény súlyosságát jól mutatja, hogy Bercinek még a cipősarkára is bőven jut belőle. A vezető szerencséje, hogy két járókelő is tanúsítja vétlenségét. A helyszínelők számára is egyértelmű, hogy az elhunyt bőven a féktávolságon belül lépett a teherautó elé.

 A rendőrök csak nagy nehézségek árán tudják kiszabadítani a táskát az ujjak görcsös szorításából. A megállapított személyazonosság és lakcím alapján a hatóság értesíti a hozzátartozókat.

Az ügyvéd által megjelölt időpontban az új tulajdonos egy építési és lakberendezési vállalkozóval együtt jelenik meg a lakásban, ahol egy gyászruhás, pirospozsgás asszonyka nyit ajtót. Bentről kihallatszik a kis fruskák vidám csivitelése. Robert kellemesen meglepődik a teljesen kiürített, pedánsan kitakarított otthon láttán. Átveszi a maradék kulcsokat és a kifizetéseket igazoló szelvényeket a távozó, boldognak látszó családtól. Azután nekilátnak a felméréseknek, egyeztetik a bútortervet, döntenek a színek és a burkolatok dolgában. Minden a megszokott rendben zajlik tovább.