Mórotz Krisztina : Isteni Csönd

 

Az erdő az én templomom

menedék kincsesvár

itthon vagyok nyugalom

zöngése száll mint apró darázs

cserjék rezzenő bokrain

rigófészkek csivitelnek

selymes a hangafű árnyékfoltok

mint a fények ruhák

és derűs isteni csönd

Hallgatag járok mint az emlékezet

fénypászmák kóborolnak

a fák keringő koronáján

mint ólomüvegen dalol a napfény

madarak zsolozsmáznak

 

a szeretet dallama úszik

egy parányi levélen—

 

Az erdő a barátom fogja kezem

elrejt könnycsepp arcában

mint vadász elöl menekülőt

érdes törzsű fák vigyáznak rám

nyári alkonyok fogadnak be

reccsenő ágak figyelmeztetnek

vigyázz élet-halál harc

ma győzök de lehet hogy vesztes maradok

kétségeimmel futok mint szarvas

hűs források rejtsétek könnyeim

áldott bokrok bújtassatok

szememben a félelem vigyáz

nem adom magam olcsón

testvéreim a vadak szelíd őzek

leskelő nyulak érzik bánatom

földighajoló töviskoronáját

 

Legutóbbi módosítás: 2010.12.11. @ 18:15 :: Mórotz Krisztina
Szerző Mórotz Krisztina 8 Írás
Nem kell mindig elszakadni a valóságtól, hogy az álmainkat írjuk meg! Az élet egy nagy álom. Én azt teszem ebben az álomban ami épp jólesik.