Ajtód előtt állok, lelkemig meztelen…
Manapság mindenki
fásultan beszél,
nehéz jövőképről,
s azt, hogy meghibbantak
mérsékelt évszakok,
nem vitázom,
csak várom az estét,
elébed lüktető
lámpasor vezet,
szentjánosbogárfény,
árnyék meg glória,
ima, hogy érintsem
sebhelyes kezed,
hogy beszívjam
végre édes illatod.
Kopogtatok.
Ajtód előtt állok
lelkemig meztelen,
karácsonyi ízek
keserednek bennem,
egyetlenegy díszem
zöld selyemruhám,
de már látom magam
vízkeresztes testtel,
mint pucér
primadonnát,
két fellépés után,
pedig élő törzse
lehetnék gallyaknak,
madarak raknának
pólyákat belém,
fám halott ágain
hamisgyöngyök vannak,
de a nap tél-fényét
őrzöm neked én.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.14. @ 14:16 :: Péter Erika