Platónnak
– apa! – hallom, a havas csúcsról szól fiú,
fölérzek, merr?l j? pontosan a hang –
oly ismer?s, akárha belülr?l jönne;
sietek máris, de ki szólít? s engem?
hisz tucatnyi férfi hallja köröttem
épp ugyanezt, s figyel föl, ahogy én – apa! -;
de más hangzott, másként, másnak, egész: APA –
egy ideát hívott, aki szólott – nem te,
nem én vagyok a megszólított; nincs veszély,
nem én kellek, nem te, aki semmi több, csak
ilyen vagy olyan apa; dicsekvés szava
szólt; fenn a dombról még magasabbra kiált:
– APA, figyelj, bárhol vagy is, én már fönn,
s nem félek szánommal lezúgni a völgybe,
a hegyr?l a hóba’, le a latyakba –
FIÚ kiálthatta így, s én – hol – az apa.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.19. @ 18:02 :: Petz György