Az 1960-as évek közepét tapostuk. A szocialista embereszmény már kikristályosodott, picit meg is kövült. Félve és féltve nézték a következő generáció nyugatmajmolását, csőnadrágját, lenyalt frizuráját, egyre terjedő magnetofon imádatát. Ezen időszak kellős közepébe érkezett a bányászok közé egy könyvterjesztő. Községünkben akkor még volt könyvesbolt. Világos, tiszta, kovácsoltvas bútorokkal otthonossá tett, remek hangulatú hely volt. Vezetője igazi egyéniség. Nem ajánlott olyan könyvet, amit el ne olvasott volna. Ahogy fogalmazott: „hivatalból mindenevő volt”. Mivel most sem és abban az időben pláne nem vetekedett lélekszámunk Budapestével, a boltjába visszatérő vásárlók, pedig ennek is tört részét képviselték, így aránylag könnyű dolga volt. Sanyi bácsi mindenki ízlését ismerte és szeretettel ajánlott újabb könyveket. Akarva, akaratlan a felnövekvő nemzedék ízlésformálásában is jelentős részt vett. Az állami könyvterjesztő a környék szinte egyetlen munkahelyén a bányánál vadonatúj kiadású Jókai életműsorozatot kínált. Ezzel méltatlanul nagy fába vágta a fejszéjét. Már részletfizetési kedvezményt, fűt és fát ígért, az üzlet csak nem akart beindulni. A nyomás felülről pedig egyre elviselhetetlenebb volt, a tervet teljesíteni kell, ez ellen nincs kifogás! Végső elkeseredésében fura üzleti fogással élt. Könyveit az asszonyoknak, lámpakamrai, konyhai dolgozóknak kezdte kínálni, mint remek — polcdíszt! Ez hatott! Az üzlet kezdett beindulni, bár a könyvesboltos Sanyi bácsi az „átkos kapitalista idők” józan kereskedői szellemével azonnal felvette a versenyt. Mint minden divat, a Jókai sorozat divatja is lejárt, megcsendesedett.
Ekkor történt, hogy N. István aknásznak megfájdult a foga, ezügyben rendelési időn jócskán túl kereste fel édesapámat. Apám ugyan körzeti orvos volt, sebészi szakképesítéssel, de vidéki körorvosként az sem ment meglepetés számba, ha tehén elletéséhez hívták az állatorvos távollétében. Mi több, ennek a fordítottja is megtörtént, és mi még azon sem csodálkoztunk a vegyesboltok korában. Pista bácsi tehát cipóra dagadt képpel, könnyes szemekkel állított be hozzánk és édesapámat olvasáson kapta. Az élmunkás, gyulladástól résnyire szűkült szemei kikerekedtek, és elképedve kérdezte:
— Hát te, mit olvasol?
— Jókait, Pistukám! Nem ismered meg? Láttam, nektek is van.
— De azt a Jókait? — hörögte döbbenten.
— Mivel nincsen más, hát azt a Jókait. De, gyere, nézzünk rá a rendetlenkedő fogadra!
Pista bácsi döbbenetében teljesen elfeledkezett gyulladt, lüktető ábrázatáról. Ezt a szorgosan kortyolgatott és „akaratlanul” lenyelt szilvapálinkának tulajdonította, aminek szagát — mint repülő a kondenzcsíkját — húzta maga után. Édesapám rövidest megszabadította rossz fogától és egyben koponyafeszítő fájdalmától. Cserében elhelyezett egy gondolatot a vidáman távozó fejében. Pista bátyánk felszabadultan és a sűrűn fogyasztott italtól kissé szétfolyó mosollyal tért haza. Első útja a könyvespolchoz vezetett és legott lekapott róla egy kötetnyi Jókait. Felesége a szokatlan cselekedetet lehulló állal vette tudomásul. Elképedtében csak ennyit motyogott, amúgy cseppet sem italos ura felé:
— … mer az a büdös pályinka! — tökéletesen feledve azt a tényt, hogy éppen ő tukmálta férjére a hatékony népi gyógyszert.
Amit könyvesboltos és állami könyvterjesztő együttes erővel sem tudott elérni, megtette a fogfájás. Az olvasás, pedig terjedni, fertőzni kezdett, mint a járvány. Büszke szülők beszéltek ajkbiggyesztve csőnadrágos, „nájlonharisnyás” gyermekeikkel Jókait és más klasszikust idézgetve, keményen magyarságukra mutatva. Sanyi bácsi könyvesboltja pedig fellendült, sőt, még valamilyen kitüntető címet is elnyert.
Miért is szakadt ki belőlem ez a történet? Mert hasonló epidémia elterjesztésén fáradozom! Sajnos könyvesboltunk már nincs. Vannak azonban különféle ötleteim.
— Nos? Elolvastad? Akkor fuss orvoshoz, mert megfertőztelek!
Legutóbbi módosítás: 2010.12.09. @ 18:00 :: Placskó Lajos
