el, amiben hittem. És az nevet, aki utoljára nevet. S hogy
védjük az életet, amíg lehet s talán egy kicsit azon is túl.
S ha másunk nem és másutt nem, ha már nem leszünk, hát
valahol odalent még a kiszáradt koponyánk is nevet. És
fütyülünk, fütyülünk a halálra.”
Amikor un. szabad verset írunk, akkor az írásjelek hiányában, a tördeléssel, a gondolatritmussal hozzuk az olvasó tudtára, hogy ott valaminek kellene lennie (pont vessz? stb.) különben úgy megkeverhetjük az olvasót, hogy csak úgy néz mint tyúk a piros kukoricára. Néhány f?oldalas versedben ezt megoldottad már.
Üdv Cyfri
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Radnai István