kacéran vetkezik hiába
felöltöztet az éji fagyra
száz néma kis harangot
mogorva évszak még haragszol
egy halvány sugár majd kilyukasztja
elkopik a koldus-gúnya
nem sokáig köti gúzsba
fehér után él a sárga alszik a kék
míg szürke felleget elhajt az ég
és tejszín úszik kékl? lágy italban
s az alkony vacsorát tölt halkan
kakaóval telt a túlvilági bögre
hogy gyerek maradj mindörökre
valamikor t?zikét hóvirágot szedtél
szerelmet vágyat fagyban sem feledtél
de lám öregszik a föld és a környezet
szíveden a mész s beton fedett
már mindent haldoklik a táj
roskad a korhadt ágy rajta az élet fáj
kacéran vetkezik hiába
ott hagyod érintetlen mint az asztalt
hiába tálal hiába marasztal
harangozik erd? s a temet? fehér virága