Áthatol a csend a gyöngédségeden,
a megejtő hit, varázserő
magához vonz, hogy mindeneddé legyen,
mintha mennyből bukkannál elő.
A kéz ad, – hát adj – úgy szeret öt ujja
s lesz mindig, aki viszontszeret,
hogyha a jó a rosszat felülmúlja,
tenyér-melege felékszerez.
Kincsek nélkül akkor is, ha szegény vagy,
szegények közt a legszegényebb,
mit magadból adsz, Isten ajándéka,
rivalda helyett emberséget.
A kinyújtott kéz elég, hogy megérintsd
– a szív ajtót vág a jégfalon -,
míg ég a vágy hogy adhass, ha remény sincs,
nincs remény, hogy visszakaphatod.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.28. @ 14:06 :: Seres László
