Még el se mentél, itt hagytál engem
gyönyörök közt, mely csontig égett.
Odadobtad vigaszul, kéretlen
az utolsó lélegzetvételt,
a visszafojtott vad sikolyokat
csillagderengő hold-fehéren.
Látod, nem keresem az okokat,
egy kötélnyi hosszal beérem
félájultan, mint a víz-befúlt,
hogy kimentsél haláltusámból,
mikor már csak a múlt íze jut
nekem belőled, egy leheletnyi.
Kihűlt testem többé nem lángol,
ahogy rég. Most tanul…feledni.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.17. @ 15:09 :: Seres László