Rosszul n?ttem fel.
Elhibáztam.
El?bújtak ágy alól a szörnyek.
Csak elhitettem magammal,
hogy er?sebb vagyok,
ahhoz meg gyenge lettem, hogy legalább b?gjek.
Már túl nagy vagyok, hogy anyámhoz bújjak,
túl gyenge még
kinyitni a fekete táskát,
még mindig rettegem az apám, vagyis
ismeretlen mosolyú hasonmását.
Csak a lámpát érjem el!
– kérlek.
A takaró alól könyörgök magamnak.
Fázok, nem a dermeszt? hideg okán,
inkább, hogy csukott szemmel is érzem,
néznek.
Magamba bújva mindig találok
valami görbehátú szörnyet, aki a nyakamat fogja,
– így leszek öreg fejjel gyermekkorom
ráncosra torzult, diderg? foglya.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.07. @ 18:37 :: Szendrői Csaba