Tacita Bernadett : Metamorphoses

 

 

Metamorphoses

 

 

Elmerengtem egy id?re,

a jó Pegasus hátára felültem.

Rájöttem jó néhány összefüggésre,

bár ne leltem volna meg  ezt a “kincset” sohase.

A szívem burkát tövises fátyol lengi be,

mi fájdalmasan szúrja át mi tán még érdemes.

Mégsem harcolhatok Érted a végtelenbe,

védenem kell magamat s mi még kedves nekem.

Még ha a lelkem sokáig mást is mondott,

hangosan érvelt és disputázott.

Nézd, a Tisztelet és Élet pajzsát

már nem egyszer kíméletlenül átdöfted,

kemény és oda nem ill? szavakkal,

önz? lépésekkel s ezzel megmutattad

az utad nem egy velem, még ha a kezdeti szándékod

önfeláldozó, nyílt volt és ?szinte.

A sulykot kilométerekre elvetetted.

Ezt nem érdemeltem meg, a mételyt levetem!

Hiába élsz Bennem, mélyen, örökre.

Kegyetlen dolog megvonni igazságtalanul

büntetésképpen a szeretetet és figyelmet,

mi nem is félreértésb?l vagy gondolatnemegyez?ségb?l

lett kopjafaként kifaragva, a fejem fölé helyezve egy életre, hogy élve haljak és ne éljek, csak rohadjak.

A kitartó odaadást, a jogos igazságérzetet, élni akarást pedig hibaként róni fel??? Örület!!!

Te ezt hagynád??? Ne haragudj, de ez a hagyaték nekem

 nem kell!

Elásom jó mélyre,

a föld fenekére,

örökre.

S ha fel is bukkan a rémiszt? Kiméra torz teste,

kinyújtom kezem, és a földre vonom le mindhárom fejét,

 er?vel lépek rá, hogy soha többé ne sétáljon be senkinek se az életébe,

hogy szerencsétlen hajótörést okozzon, vulkánkitörés közepette.

——————————————————–

jujj, ez KO.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.12.05. @ 04:02 :: Tacita Bernadett
Szerző Tacita Bernadett 0 Írás
"A művészet lépcsőfok egy jobb világ felé." Ivan Alekszejevics Bunyin "Minél iszonyúbb ez a világ, annál elvontabb a művészet." Paul Klee Lényem összetett, s hogy valaki megértsen, ahhoz idő és figyelem kell. Érzékenységem és kíváncsiságom hol előrevisz, hol lebénít. Ha lehetőségem lenne rá, csak a kultúrának és a művészeteknek élnék, s mentorként tevékenykednék. Vonz a zene, s a taktusai úgy magukkal ragadnak, hogy kiemelődöm a mindennapokból arra az időre. Én is zenésszé válok, s ha olvasok, gondolkodom, alkotóvá leszek passzív-aktív üzemmódban. Az élet és a környezetem festőnek szánt, de a dac és egyebek, máshová repítettek. Rajongani kezdtem a klasszika filológia iránt, s egyben egy költő tanárom minden egyes szaván csüngtem, s csodáltam, hogy milyen áhítattal tud a borokról beszélni. Már-már én is éreztem az ízét a számban, jólesően, bár nem szeretem. S valószínűleg azért nem érthettem az áhítatát, mert nem ismertem meg a megfelelő nedűt, mi úgy árad szét benne, hogy szinte már többet beszélt a borról s létrejöttének a folyamatáról, mint magáról Horatiusról, ki önmaga külön is egy csoda. Ez már szerelem. Ezt a mélyreható csodával teli áhítatot keresem a világban. Van is belőle temérdeknyi, de betelni vele egyszerűen képtelenség. Még fejlődnöm kell és szeretnék is.