Tiszai P Imre : Hallgatunk

Nyomtatás

Kattog az út vége-fogyhatatlan,

az idő kegyetlen megállíthatatlan pörög

hozzád, veled, együtt, tőled,

s míg megtisztult lélekkel kegyelmet kérek,

a hazug szavakból épített falak dőlnek, temetnek.

Hozzád tartok, kezem nyújtom feléd,

s tehetetlen nézem, ahogy távolodsz,

féltőn takarnám törékeny tested,

de már nem létezel.

Felhők gyűlnek a tiszta fényeket meglopva,

az idő mozdul lomhán, a lélek meghal

újra és újra, kegyelmet kér még, fájón sóhajtva,

de születik a hallgatás, üressé válik a csend.

 Kihunytak a csillagok, ölel a sötétség,

üressé váló csendben születik a hallgatás,

álmok fölött győz az elvárt rend,

élet fölött az ítélet, az  elmúlás.

Halott szavak konganak, s mint leckét mondjuk fel,

a magányos éjszakák álmok nélkül ásítanak ránk,

üressé vált a csend, születik a hallgatás,

ma még rám vársz, kezed nyújtod felém,

s mosollyal nézed ahogy eltűnök.

Céltalan kóborolok a világban, nem tudom,

hová tartok, mit akarok és magam sem értem,

miért kérem a mindent, ha a semmit adom cserébe,

miért félem istent, ha nem hiszek benne.

Hozzád tartok, kezem nyújtom feléd

és nézem ahogy távolodsz,

rám vársz, kezed nyújtod felém

és nézed ahogy eltűnök.

Gyertyaláng pislog halott lelket siratva,

üressé vált a csend, megszületett a hallgatás.