Csak himbálóztak. Közibük por szállott,
a tőgyük teleszíva danolászott,
a lomhaságuk maga volt a béke,
csak jöttek, egymás ritmusába lépve,
el-eldülledtek, s nem látszott a csorba,
mert ringatózva illődtek a sorba,
a gazda tudta – kapuját kitárva,
hogy betódulnak nyomuk hajlatába,
a tódulásra megpihent az égbolt,
olyféleképp, hogy nézni is nehéz volt,
s ahogy fogyott a nyitott porták torka,
úgy észrevétlen elfogyott a csorda,
majd be-beálltak, egyenként, meg közre,
az istállóban elidőzött csöndbe,
a meleg összegyűlt, a vályú tellett,
a sajtár öblöt tátongott a tejnek,
s én kinn az utcán szálló porban néztem,
hogy vásik el a csorda észrevétlen,
csak bámulóztam, hogy az égből tudják,
a nagy rendet a kapuk, meg az utcák,
nem térült-fordult semmi, hála égnek,
de volt eleje, s vége az egésznek,
s ha reggel rántott, azt sem értettem meg,
hogy úgyanúsígy összegyülekeznek,
nem kelt parancs, az egész újra megvolt,
csak bolondságként durrogtattak ostort,
a fű kiharsant, tej sarjadt a zöldből,
így adott Isten körbe a gyönyörből,
s hogy ne osztozzon senki semmi jusson,
úgy intézte, hogy mindenkinek jusson.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.26. @ 16:25 :: Böröczki Mihály - Mityka
