Azt hitte mindenki akkor még, hogy a május sohasem ér véget, és az emberek egyszerűen nem tudták volna abbahagyni a veteményezést —, pedig a naptárak már éppen június nyolcadikát mutattak.
Nem számolt azonban senki sem Medárddal — ami nem volt madárdal —, de a negyven napig tartó esőzéssel sem.
Az esőzés mértékében azonban már a kifulladás jelei mutatkoztak.
Most is előttem áll alakod, amint kint álltál elázva-megalázva az esőben dacolva — az időjárással, de az Idő járásával is —, és főként velem.
Mire felszáradt minden, már sehol sem voltál.
Túlságosan szerény, gátlásos — egyszóval unalmas ember voltam, ki nem számolt a körülményekkel, amelyek az embereket váratlan eseményekbe kergethetik —, de ugyanakkor vak is voltam, mivel nem láttam meg időben azt, mit különben egy vaknak is látnia illett volna.
A felmerülő nehézségeink nem azért vannak, hogy alámerüljünk bennük —, de ezúttal Medárdnak ez volt az akarata.
Medárd?
Igen, a sors, van, hogy álnéven jelenik meg —, miközben szándéka megváltoztathatatlan.
Életünk körülményei mintha gonoszokká változtak volna, s mindmáig elfordul a világ a kisemberektől —, s az önteltség csúcsán állók mellé szegődik, viszont a mélyponton lévőkkel érzéketlen marad/t/.
Az eső maga is megunta magát és elállt.
Amiket/akiket elmosott —, nem hozta vissza.
A Medárd által okozott károkért nem fizetnek a biztosítók.
Érzem pedig, hogy magam is kárpótlásra jogosult lehetnék —, mivel Téged is elvitt Medárd.
Természetbeni kárpótlásra azonban nincs lehetőségem, így csupán avval maradok —, mit angyali természetedből megmutattál.
Ám az sem kevés!
/Medárdnak azóta sem köszönök.
De a harag már rég elült bennem.
… mi sajnos, hogy ott volt.
A bánatból maradt még…/
Budapest – 2010. jan. 05.
Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-
— Köszönöm, hogy elolvastad! —
Legutóbbi módosítás: 2011.01.07. @ 12:00 :: Bősze Emil Miklós