Kurta nappalokra hulló,
ólmos, tiszta csend a tél.
Minden tárgynál némább vagyok.
– régebben többet nevettél –
Anyám könnyeit sírom, tudván:
a rendszer elmarta apámat.
Komoly kisfiúként takarom
sírásra remeg? számat.
Keveset alszom, belül ez
a férfikönny mar, mint az alkohol.
– magad el?tt ?szinte lehetsz –
Szobám mozdulatlan. Isten dalol.
Tapasztom fülemet a csendhez:
a dallam mindig megcsuklik valahol.
