— Fáradtnak látszol, doktor! — fogadott egyik este nyugdíjas barátom, Elek tiszteletes.
— Nehéz napom volt, s a fejem is fáj — panaszkodtam őszintén, pedig nem szokásom.
Valóban a hosszú hétvégi ügyelet után tört rám ez a fejfájás, és az együttérző szavakra kitört belőlem, a különben tőlem távolálló, panasz.
— Tölts kávét a doktornak! — szólott a feleségének, s már ott is gőzölgött előttem az illatozó ritkaság.
— Holland testvérek küldték — jött a magyarázat fel sem tett kérdésemre.
Élvezettel szürcsöltem a kávét, s eszembe jutott a hírhedté vált, akkoriban közszájon forgó mondóka:
— Ismered a mondást, ugye? — kérdeztem —, „kávéval kínálni a vendéget merészség, elfogadni szemtelenség!”
— Nem vesszük szemtelenségnek tőled! — nevetett a megjegyzésemen.
— Ha egy kicsit megpihent, egy kis friss kolbásszal, hurkával megkínálhatom, kedves? — kérdezte a háziasszony, s én igent mondtam.
A falatozás után meglepődve tapasztaltam, elmúlt a fejfájásom. Elek bátyám nagyot kacagott, amikor megmondtam.
— Látod, nénéd főztje tiszta gyógyszer, csak éppen nem lehet receptre felírni.
Ebben aztán mind a hárman egyetértettünk, majd előkerült egy kupa jó, Küküllő menti Királyleányka.
— Isten, Isten! — koccintottunk, én csak éppen megnyalintottam a bort, s úgy ízlelgettem az aromáját.
Házigazdám azt gondolta, nem ízlik.
— Szeresse, doktor! — idézte mosolyogva a környékbeliek kínálási szavait.
Én is elnevettem maga.
— Úgy beszélsz, mint a mérnökünk — jegyeztem meg.
— Egyfalusiak vagyunk!
— Ne félj, nem marad a poharamban! — nyugtatgattam. — Nemes itóka. Ahogy vélem, Zsidvej domboldalain termett.
— Eltaláltad. No, akkor egészségedre!
— Elek bátyám! Érdekes dolgot hallottam a bözödi tanító úrtól. Azt mondja, hogy a Firtoson túl, az egyik faluban nagyon szép kazettás mennyezete van a templomnak, olyan, mint ami az itteni kastélyban is volt. Orbán Balázs is írt róla.
— Ne is mondd tovább! Tudom, miről van szó, hiszen arrafelé szolgáltam majd húsz évet. Énlaka a falu neve. És a kazettás mennyezete jóval régebbi az erdőszentgyörgyinél és más jellegű is.
— Mennyiben?
— Az énlaki több, mint száz évvel régebbi, ahogy említém.
— Úgy mondta a bözödi tanító, hogy deszkalapra festették a díszeket, s így készült az egész mennyezet.
— Díszek, díszek… jelképek azok mind! Virágok indái uralják a közép részt. Mintás vázákból bomlanak ki, szöknek szárba A vázák közeli rokonságot mutatnak a Korondon szokásos régi bokályok mintáival. A kazetta sarkain és szélein jellegzetes mintát találni. Mindkettő a rovásírás elemeinek felel meg. Megjegyzem, két egyforma kazetta nem található a mennyezeten!
— Sokat tudsz, kedves bátyám! Meg is tudod fejteni a rovás betűket?
— Az orgona feletti kazetta szavait igen, de az ismétlődő jeleket a kazetták sarkán, szélén már nehezen. A rovásírásos betűkből kiolvasható a készítő neve.
— Ki volt ez nevezetes ember?
— Musnai György ő, a volt oskolamester. Régi iratok említik a nevét, mint aki jelen volt, amikor a tatárok felégették 1661-ben a templomot, s ott volt, amikor újra rendbe tették 1668-ban.
— Ki talált rá erre a gyönyörű székely értékre?
— Nem más, mint maga Orbán Balázs, a legnagyobb székely, akit az elébb említettél. De várj csak, kedves öcsém, itt van maga a könyv is a Székelyföld leírása.
Ezzel a csodálatosnál csodálatosabb kötetektől roskadozó könyvespolcról leemelte azt a kötetet, melyben vidékünk is szerepel.
— Nézd, és olvasd, mit ír.
Idemásolom a passzus egy részét: „…a 17-ik század közepe tájatt már unitáriusok lakták Énlakát, és azt is, hogy Ali Pasha országduló csapatai ide e rejtett völgyekbe is behatoltak. Ezen második mongoljárás Énlakára vonatkozó gyászos eseményeit ugy adja elő a hagyomány, hogy a tatárok egy csapatja Énlakára menvén miután Kerestely (most is meglévő család Énlakán) nevü jó módu ember megvendégelte és megajándékozta, azok minden dulás nélkül békésen leindultak a völgyen, de a falun alóli Alsó-Cserébe fegyveres székelyek voltak elbujva s ezek a tatárokra tüzelvén, közülök többet, s azok közt vezetőjüket is elejtették, mire a felböszült csapat vissza száguldván a faluba, azt több helyt felgyujtotta, a boltozott kőtemplomot szalmával körül rakták s ugy égették el.”
— Hát, ennyit a régmúltról. Igyunk még egy kortyot! — emelte felém a poharát Elek tiszteletes.
— Búcsúzom bátyám, s köszönöm az érdekes beszélgetést!
— Isten áldjon, öcsém, s ha máskor is fejfájás kínoz, tudod, hol lakunk!
Legutóbbi módosítás: 2011.01.04. @ 17:42 :: dr Bige Szabolcs-
