Eszembe jutott, egy régi történet. Hogy miért pont most? Talán, mert írni akartam valami vidámat? Vagy mert találtam rakosgatás közben néhány kockás papírt, amin ez a történet volt nagy vonalakban leírva. Talán nem is fontos. Íme:
Amikor néhány nem várt, de kedves vendég, konyhatündért varázsol az ember lányából…
Csodás! Imádom azokat a napokat, amikor nagy ritkán egyedül vagyok. Pedig néha nagyon szeretném. A magányt. Egy kicsit, és persze csak addig, ameddig én akarom.
És most megkaptam. Az öregem valamikor este jön csak haza, enyém az egész nap. Csak az enyém. Nem mintha zavarna, hisz imádom az összes percet, amit vele tölthetek, de létezik néhány dolog, amit csak akkor csinálok, ha nincs velem. Ez egy olyan szokásom, ami nekem egy kis plusz szabadságot jelent.
Például, soha nem ropogtatok frissen pörkölt tökmagot, ha a környéken van. Most szabadon tehetem, akár egész nap. Néha még köpködök is és vigyorgok, mert jól esik, de például, soha nem sokkolnám azzal, hogy ruha nélkül sétálgatok a házban. Naná, hogy most nincs rajtam semmi és valami isteni érzés. Igaz az előszobában lévő nagy tükröt messzire elkerülöm. Magamat is megkímélem a látványomtól.
Elkészítem a szokásos, illatos fürdőmet, a plusz most az, hogy rágyújtok egy illatos cigarettára is. Ezt is csak akkor teszem, ha egyedül vagyok. Szóval, végtelenül jól érzem magam… amikor csöng a telefon. Egy régen látott jó barátunk telefonál, erre járnak és 1 óra körül beugranak néhány szóra. Ketten.
Na, a mai magányomnak annyi! De nagyon örülök, és persze, gyertek.
Ebédet nem terveztem, ám valamivel meg kell etetnem őket, és az nem lehet zsíros kenyér. Mégiscsak tanyán vagyunk, ugyebár.
Tartalékunk persze van, több hónapra, hisz majdnem önellátók vagyunk, mindent magunknak és a kis családunknak termelünk. De mi a csudát főzzek. Tele vagyok energiával. A jó kedvem sem múlt el, hiszen egy jó darabig még magam vagyok.
Hát akkor alkossunk valamit.
Bevillan, hogy tegnap a szomszéd bácsi este átballagott egy frissen vágott, konyhakész nyuszival. Ez itt teljesen természetes dolog, én is sétáltam már át hozzájuk számtalanszor ezzel-azzal.
A nyuszikát még le sem fagyasztottam, ez a szerencsém, azonnal lehet készíteni.
Elő is veszem, leülök vele szemben az asztalhoz. Persze már ruhában, hisz főzni ugyebár pőrén végképp nem szoktam. Még ha egyedül vagyok, akkor sem.
Átsuhan az agyamon egy kósza gondolat. Így bunda nélkül minden nyuszi egyforma. De ugye ez nem Füles? Á, engem szeret a szomszéd bácsi, soha nem tenné azt, hogy megeteti velem a barátom. Mert Füles az, hisz pici kora óta szeretgetem, ha megyek, már a hangomról felismer.
Persze, hogy nem lehet ő. Azért holnap átmegyek és megnézem.
Na, szóval, nyuszi lesz. De annyira boldog vagyok ma, hogy nem csak egyszerűen elkészítem, lakomát tálalok fel. Egyetlen nyusziból.
Lehet olyan két és fél kilós. Szép, hófehér húsát nagyon finom csipkeszerű hártya szövi át. Ettől zamatos és omlós lesz. Látni rajta, boldogan élt, míg élt, megkapott mindent, amire szüksége volt.
Tehát szétszedem, nagy-nagy tisztelettel és gyengéden. Az első két kicsi combjával kezdem. Mikor megvagyok, még két darabba vágom őket, és azonnal besózom, félre teszem. Jön a hátsó két comb. Ezekből lehet a legzamatosabb szeleteket nyerni. Kicsontozom (a csont jól jön a levesbe) és a két combból hat szelet husit kapok. Szép vékonyat. Lesózom, félreteszem. Jön a borda rész, amit elválasztok a gerincétől. A bordáról levágom a csontnélküli, lebegő, vékony részt. A gerincét szintén hatfelé tudom porciózni. A darabolás kész.
Leves a borda részből és a hátsó combokból kiszedett csontokból készül. Minden a szokásos módon. Illetve, egy pillanat. A zöldséggel óvatosan kell bánni. A nyuszi húsa édesebb az átlagnál. Tehát a sárgarépából jóval kevesebb kell, mint általában. És még valami. Amikor már kész a maga nemében tényleg különleges ízű leves, én egy kiskanál majorannát szórok a tetejére, és lefedem. Így hagyom hűlni.
A levessel együtt persze már odakészítettem a vadast is. Mert hát, ha nyúl, vadasnak muszáj lennie. Mivel nem pácoltam napokig, kicsit több borsot és babérlevelet teszek a lábasba. Hamar kész, hisz gyenge a husika és mire elkészül a zsemlegonbóc, lehet a mártást befejezni. Ez az egyszerű kis csoda a gerincből készül. Ott van még a gyönyörű hat szelet comb. A termetéhez képest elég nagy mája van, még hozzá darálom azt a pici darab husit, amit a bordáról szedtem le, a szokásos fűszerek, elő egy zsemlét, kész is a töltelék. Minden darab husira kenek egy újnyit, egymásra csúsztatom őket, bele egy kiolajozott tepsibe, aláöntök a gyöngyöző húslevesből egy kanállal, és egy fél pohár fehérbor is mehet. Fólia alatt fél óra, és kész. Addig elkészül az első combokból (amit négyfelé vágtam), a finom ropogós rántott szelet. Igen, ropogós is, mert egy kis vágott diót szórok a morzsába. Különlegesen harmonizál a hús ízével. Sima krumplipüré egy tál salátával. Mennyei.
A panírozáshoz, a tojásba mindig teszek egy kis tejet is. Szép piros lesz, ha kisült, és persze az íze miatt is. Most is ez történt de, mivel kevés volt a husi, kicsit sok lett a tejes-tojás. Ki nem dobom… és hoppá. Még nincs desszertem. Tehát beleütök még egy tojást, pici liszt, sütőpor, citromhéj. Kész is egy nagyon sűrű palacsintatészta. Olajat forrósítok egy mélyebb tálkába és a kávékiöntőbe átköltöztetett masszából bolondos figurákat csorgatok, a már forró olajba.
A legszebb üvegtálam közepébe ültetek egy kis tálkát finom baracklekvárral megtöltve és a ropogósra sült furcsaságokkal körbe rakom.
Észre sem vettem és kész a lakoma. És azt sem, hogy végig dúdoltam mindenféle dalocskákat, mondókákat. Boldogan.
Barátaim a jelzett időben befutnak. Annyira ismernek, hogy csak úgy, a semmivel soha nem várnám őket, de mikor megkérdeznek, mégis most mivel rukkolok elő, hát látni kellett volna az arcukat. Mert felsorolom:
Húsleves, a kedvenc orsó-tésztátokkal,
Vadas, zsemlegombóccal,
Rántott- és töltött hús, pürével és salátával.
Ja, és desszert is van, de az csak véletlenül, mert nem akartam kiönteni a maradékot. Akkor már vigyorgok.
Döbbenten kérdezik:
— De miből készítetted? És mikor? Hisz pár órája jelentkeztünk!
— Hogy miből? Egy nyusziból. És hogy mikor? Hát ezen a nagyon boldogságos délelőttön, amikor egy picikét magányos lehettem.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.12. @ 11:00 :: Gazsi Anna
