Havas Éva : Sóhajok

Nyomtatás

sóhajok ösvényt
nyitnak az éjben,
harmattól nedvesen
zöldell a f?,
kézenfogva vezet
a reményem,
oda hol minden
oly gyönyör?

kóbor angyalok
szárnyukszegetten
siratják álmaim,
könnyük égi gyöngy,
holnapra talán
eloszlik felettem
a ború, a bánat,
porlik a göröngy

mely oly rég
nyomja lelkem
tovább nem kell cipelnem,
szememben mosoly,
nem könny ragyog

(és röppennek az angyalok)

————————————-

Végig se olvastam, meg kell beszélnünk ezt a verset, kedves Éva. A te kezedben nem kis tehetség van ám, és vétek nem élned ezzel. Nézem a verseid, és helyenként annyira tökéletes, annyira hibátlanul ringó, csodásan n?ies, csipkefinom soraid vannak, hogy most már nem állhatom meg szó nélkül.

Most is elkezdtél egy csodát, azután nem adtál lehet?séget neki, hogy folytatódjon.

Mutatom, mire gondolok.

sóhajok ösvényt

nyitnak az éjben

harmatos csendben

zöldül a f?

átkarol, úgy visz

messze reményem

hív, ahol minden

oly gyönyör?

Zene lett bel?le, nem egyszer? versike, hanem muzsika. Látod már, miért nem is mentem végig rajta?

Az ajánlatom a következ?, kedves Szerz?. Valamelyik este üljünk le a net elé valami cseveg?programhoz, és vegyük át együtt az id?mértékes verselést. A te ritmusérzékeddel és szókincseddel egyszer?en muszáj, hogy megszólalj így is, a mesterek zenéje benned van, csak hangot kell kapjon.

Üdvözlettel:

Kettes

———————————

Az üzeneted megtalált, de javaslom, hogy itt, a vers alatt levelezzünk, itt minden egy helyen marad.

Akkor tehát válaszolok, igen, természetesen a becses nevemen folyna a verstan: Szerkeszt? Kettes. 🙂