Az éj benéz az ablakon,
falakra árnyat mázol,
az ágy alatt guggol a csend
– egy bagoly huhog távol –
Maréknyi ébrenlétemet
sóhajtva, orvul lopja,
a homály gyorsan eltemet,
begubbaszt a sarokba.
Úgy pergeti a perceket
id?m, mint ?rült rokka,
én lassan-lassan süllyedek,
kezem már álom fogja.
