látom
éveket élt ujjaid
ahogy formázzák az életet
kimérten
határozott mozdulattal vésed a jövőt
megfontoltan
fáradhatatlanul hasítod kérgét a fának
pillanatra rám mosolyogsz
s merülsz tovább
az ismeretlen világba
szememmel körbejárlak ezerszer
meghittség ül szívemre
meggyötört testem elönti az otthon melege
mintha kortalanok lennénk
nem számítana az idő
lassan vékonyul az anyag
felveszi végső alakját a lánc
minden helyére kerül
csak tőlem veszi el az élet a gyöngyöket…
Legutóbbi módosítás: 2011.01.11. @ 17:32 :: Huszárné Vass Edina