/Játszódik a rendszerváltozás kezdetén – sajnos, aktuálisabb, mint valaha./ *
Szereplők: Kuti Géza, 45 éves, munkás
Kutiné Ica, 40 éves, bolti pénztáros
Lonci, a lányuk, 18 éves, érettségi előtt álló középiskolás
András, a fiuk, 20 éves, sorkatona
Bözsi néni, a szomszédjuk, 75 éves nyugdíjas
Robi, 28 éves, mérnök, albérlő-férj
Borika, 25 éves, tanárnő, albérlő-feleség
I. felvonás
1. kép
Színhely: Kutiék lakásának egyik szobája, mely egyszerre nappali, étkező, dolgozó, sőt háló is. Hátul, a nézőtérrel szemben, széles erkélyajtó fodros csipkefüggönnyel, melyen át, kintről, színes reklámfény szűrődik be. A másik két falon egy-egy ajtó, a jobb oldali Lonci szobájába nyílik, a bal oldali az előszoba felőli.
A szoba egyik felében egy heverő, két masszív fotel és egy dohányzó asztal, előttük áll a televízió, kicsit ferdén, úgy, hogy a szoba minden részéből látható legyen. A heverő feletti falrészen újságokból kivágott képek: autók, motorok, versenyzők, rock-sztárok.
A szoba másik részében az étkező van: egy nagyobb asztal néhány székkel: A fal mentén egy kombinált szekrény áll, mellette pedig egy varrógép. Az ablak előtt egy virágpad sok-sok növénnyel. Itt van elhelyezve, kissé a növények közé nyomorítva, a karácsonyfa.
Amikor a függöny felmegy, ketten vannak a színen, Kutiné és Lonci. Kutiné – otthonkában – vacsorához terít, Lonci az egyik fotelben terpeszkedik, keresztben, félig fekvő helyzetben, kezében könyv; tanul, de már nagyon unja.
Kutiné: Majd csak megjön apád is… Én már nagyon éhes vagyok!
Lonci: /az órájára néz/. Fél hét van! Nem kellene már itthon lennie?
Kutiné: Csak hétkor. Felvettek egy új szakit. Mire azt a kört is megisszák, simán eltelik még egy fél óra. Jelzem, már a múlt hónapban is pontban hétre ért haza.
Lonci: Tiszta szerencse, hogy apus nem a Ganz-Mávagban dolgozik. Akkor haza sem érne egyik fizetéstől a másikig…
Kutiné: Lonci!
Lonci: Akkor is! Nem megy a fejembe, hogy a fizetés örömére miért kell inni.
Kutiné: Örömére?! Méghogy! Inkább elkeseredik az ember, amikor kinyitja a borítékot, és meglátja, hogy mennyiért robotolt egy teljes hónapig.
Lonci: Öröm vagy bánat, a véleményem ugyanaz. Apus egész hónapban nem iszik annyit, mint fizetéskor.
Kutiné: Az én előző helyemen is nagy piás volt a főnök, hát olyan volt a gárda is. Az maradt a boltban, akinek kedve volt az ivászatokhoz. Én, látod, otthagytam őket. Te ezt még nem értheted! Apád is, ha nem megy a többiekkel, akkor kicikizik, kiutálják.
Lonci: Hiszi a piszi!
Kutiné: Pedig így van! Attól függ persze, hogy milyen a kollektíva. Mi, a boltban, névnapokon is üdítővel koccintunk
Lonci: Apus is otthagyhatná ezt a társaságot.
Kutiné: Apád más! Nehezen mozdul, fél az újtól… Nincs neki önbizalma.
Lonci: Megbújik az árnyékodban, vagy te nyomod elő
Kutiné: Lonci!
Lonci: Bocs! Visszaszívtam! /A szobájába megy./
Kutiné: /továbbra is tesz-vesz, igazgat a terítéken/.
(Csengetnek.)
Kutiné: /hitetlenkedve az órájára néz/. Pedig még alig múlt fél hét… /Kimegy./
(Kintről ajtónyitás hallatszik.)
Kutiné: /hangja kintről/ Jaj, maga az, Bözsi néni!
Öregasszonyhang /kintről/: Én vagyok, Icuka!… Ha nem zavarok, megnézném magukkal a Klinikát…
Kutiné: /hangja kissé kelletlen/. Jöjjön beljebb! /Kutiné egy öregasszonyt terel befelé./
Bözsi néni: /körülkapja tekintetét a szobában, a terített asztal láttán nagyot nyel/. Még nem „vacsoráltak”ő
Kutiné: Még nem.
Bözsi néni: /otthonosan beletelepedik az egyik fotelba, kis papírzacskót tesz az ölébe, s csak önmagának mormogja/. Akkor még én se „vacsorálok”.
Kutiné: Bekapcsoljam a TV-tő
Bözsi néni: Énmiattam nem muszáj…
Kutiné: /mégis bekapcsolja a készüléket, műsort keresgél, de a TV hangját nem halljuk/. Ez jó lesz! A rajzfilmet szereti…
Bözsi néni: Köszönöm. /Nézi a TV-t. Kis idő múlva megszólal./ Gézuka?
Kutiné: Mintha nem tudná Bözsi néni! Fizetésnap van! /Közben tesz-vesz a szobában./
Lonci: /robban be./ Csók, Bözsi néni!
Bözsi néni: Szervusz, fiam!
Lonci: /a TV-re bámul/. Tom és Jerry? Ezt én is megnézem. /Leveti magát a másik fotelba./
Bözsi néni: /kis idő múlva feláll/. Kimegyek a WC-re.
Lonci: Magánügy!
Kutiné: Lonci!
Lonci: Akkor is! /Pofát vág, maga elé sziszegi./ Miért nem ment el otthon?! Hogy ne kopjon az ülőkeő Mert a papírunkat már hazavitte!
Bözsi néni: /a karácsonyfa mellett lassít, hátrasandít, hogy figyelik-e, aztán sietve leakaszt két szaloncukrot a fáról, zsebre dugja, és kisiet/.
Lonci: /anélkül, hogy a karácsonyfa felé nézett volna/. Mikor szedjük már le a fát?
Kutiné: Majd szombaton…
Lonci: Addigra az öreglány lelopkodja a felét… Egyébként is az agyamra megy! Miért kell neki minden este nálunk ücsörögni?
Kutiné: Néha engem is idegesít, de nem tehetjük meg vele, hogy nem engedjük be.
Lonci. Ugyan, anya! Nem veszed észre, hogy kihasznál téged? Már hónapok óta rendszeresen nálunk vacsorázik. Hozza magával a „kenyérkéjét”, s amikor mi asztalhoz ülünk, akkor nagy sóhajok közepette ő is nyámmogni kezd. Te persze mindig megsajnálod, és odacsúsztatsz a kenyeréhez egy kis húst, sajtot, salátát. Innentől Bözsi néni már simán kéri a következő adagot, amíg csak jól nem lakik. Sőt, mi több, legtöbbször a kenyérkéjét is megspórolja…
Kutiné: /meggyőződés nélkül/ ő meg kisegít nyugdíjkor egy-két ezressel, mert addigra mindig kifutok a pénzemből. Ez nekem jobban megfelel, mintha a boltban kérnék előleget.
Lonci: Anyukám! Bözsi néni a pénzt kölcsön adja neked, de a vacsorákat ingyenbe kapja. Frankón mondom, az a kajamennyiség, amit beburkol, isti-bizti, hogy belejön kétezerbe. Ez tuti!
Kutiné: Hát igaz, ami igaz, Bözsi néninek van étvágya! És nem is szégyenlős! Valamelyik nap apád szóvá is tette, hogy az öreglány újabban nagyon elszemtelenedett.
Lonci: /vihogni kezd/. A múltkor is…Azt hittem, a guta üti meg a kisöreget…Tudod, amikor Bözsi néni lecsapott csirke mellére… Na, meg az a másik eset, amikor megsértődött, merthogy ő nem szereti a birkapaprikást, és így kénytelen volt az üres kenyeret majszolgatni vacsorára.
Kutiné: Tényleg, ahogy így mondod! /fojtott indulattal/ Nahát, holnaptól ilyen nem lesz!… Milyen igazad van!… Ma megadom neki a kétezret, aztán slussz! Csengethet, Bözsi néni! Csakis vacsora után nyitunk ajtót. Úgy bizony!
Bözsi néni: /jön vissza/. Megint nem folyik le a WC! Miért nem csináltatják már meg? /Visszaül a helyére./
Lonci: Nem oda kell dobni a szaloncukor papírját!
Kutiné: Lonci!
Lonci: Talán nincs igazam?
(Csengetnek.)
Kutiné: Ez most már biztosan apád lesz. /Kisiet./
(Kintről ajtónyitás hangja. Valóban Kuti érkezik, emelkedett hangulatban van, harsány.)
Kuti: /hangja/ Szervusz, anyukám! Megjöttem.
Kutiné: /hangja/ Csakhogy itt vagy már! Menj gyorsan kezet mosni, máris vacsorázunk!
Kuti: /hangja/ Mi a vacsora?
Kutiné: /hangja/ Rakott krumpli…
Bözsi néni: /önkéntelenül/ Jaj, de jó!/ Loncira sandít, tenyerét a szája elé kapja./
Kuti: /hangja/ Hő, de éhes vagyok! /Beszéd közben a színre lép. Járása bizonytalan, imbolygó, haja csapzott, zakója ferdén van gombolva. Zsebéből kilóg a zsebkendője. Tanácstalanul megáll a szoba közepén./
Lonci: Csók, apus!
Kuti: /közelebb megy Loncihoz/. Á, szia! Hogy vagy? Nézed a TV-t? Nézzed csak! /Észreveszi Bözsi nénit./ Bözsi néni! /Bárgyún nézi az öregasszonyt, nem jut eszébe semmi./
Bözsi néni: /fészkelődik/. Jó estét, Gézuka!
Kuti: Isten hozta, Bözsi néni!
Bözsi néni: Remélem, nem zavarok!
Kuti: Hogy zavarna már, Bözsi néni. Ellenkezőleg… Nagyon jó, hogy itt van, Bözsi néni!… Jó, nagyon jó!
Kutiné: /behozza egy jénaiban az ételt./ Itt a vacsora, tessék asztalhoz ülni!
Kuti: /nem mozdul, előadást tart Bözsi néninek./ Komolyan… De tényleg komolyan mondom. Ha egyik este nem jön át véletlenül, nekem már valósággal hiányzik… hiányzik, Bözsi néni… Isten bizony, hiányzik… Nektek is, ugye, anyukám?… Mert olyan jó, ha összetartunk…/Már meghatotta saját magát, hangja elcsuklik./ Ha együtt vagyunk… szeretetben… Tényleg, Bözsi néni! Költözzön hozzánk! … Olyan jól meglennénk! Gondolja meg! Lenne egy családja… Nekünk meg egy aranyos nagymamánk… Na, mit szól, Bözsi néniő
Kutiné: Géza, hagyd már Bözsi nénit!
Kuti: De miért, anyukám? Nem bántom én őt. Igaz, Bözsi néni? De őszintén! Bántottam én magátő Soha! Igaző Hát erről van szó…
Kutiné: /egy villával megkocogtatja a tálat./ Asztalhoz! Kihűlik a vacsora.
Kuti: /odamegy a feleségéhez, nagy nyálas puszit ad neki./ Szeressük egymást, anyukám! /Leül az asztalhoz./ Mit eszünk?
Kutiné: Rakott krumplit. /Szed a férje tányérjára./ Jó étvágyat!
Kuti: /nem várja meg a többieket, enni kezd. Baljával az asztalra könyököl, állát a tenyerébe támasztja. Telelapátolja a száját, majd csukott szemmel rágni kezd. Kis idő múlva tenyerébe támasztott fejjel elbóbiskol./
Bözsi néni: /látványosan bontogatja a zacskót, nagy papírzizegtetés közepette előveszi a kenyerét/.
Kutiné: Bözsi néni, maga vacsorázott már?
Bözsi néni: /tetteti, mintha álmából ébredne./ Én, Icukám?
Kutiné: No, jöjjön, kóstolja meg ezt a rakott krumplit!
Bözsi néni: /fürgén az asztalhoz siet, elhelyezkedik, külön kínálás nélkül hatalmas adagot szed a tányérjára, aztán ő is enni kezd/. A kenyérből is veszek, ez frissebbnek látszik. /A saját kenyerét visszacsomagolja a zacskóba, és a zsebébe dugja./
Kutiné: / észreveszi, hogy Kuti elaludt, megböki./ Géza, egyél!
Kuti: /felriad/. Jó, anyukám! /Ugyanúgy, tenyerébe támasztott fejjel, telerakja a száját, becsukja a szemét, rág, majd újra elbóbiskol./
Kutiné: Lonci! Gyere már te is!
Lonci: Fogyózok.
Kutiné: Már megintő Meg vagy te hibbanva, édes gyermekem!
Bözsi néni: Ezek a mai lányok állandóan fogyókúráznak.
Lonci: /Grimaszt vág Bözsi néni felé, a szobájába indul./
Kutiné:/ magának is szed a krumpliból, közben a lánya után szól./ Lonci, csinálj szódát!
Lonci: /dühösen csap egyet a levegőbe/. Miért mindig én? /Kimegy./
(Behallatszik a szódakészítés zaja, a többiek esznek.)
Kutiné: /észreveszi, hogy Kuti újra elaludt, megböki/. Géza, egyél!
Kuti: /felriad./ Jó, anyukám! /Tenyerébe támasztott fejjel ismét telerakja a száját. Becsukott szemmel, gépiesen rág, már bóbiskol ismét./
Bözsi néni: /megette a krumpliját/. Icukám, ez a rakott krumpli!… /Egy kenyérdarabkával látványosan kitörli a tányérját./ Én még ilyen jót…
Kutiné: /unottan./ Ha ennyire ízlik, szedjen még, Bözsi néni!
Bözsi néni: /újra szed/. Kenyeret is…
Lonci: /flegmán behozza a szódát/. Ez volt az utolsó patron. /Leteszi a szifont az asztalra, és a szobájába megy./
Kutiné: /szódát nyom egy pohárba, megbökdösi Kutit, és a kezébe nyomja a poharat/. Géza, igyál!
Kuti: /félig alszik, de megissza a szódát/. Köszönöm, anyukám, finom volt minden. /Nehézkesen feláll./ Ledőlök egy kicsit… Onnan is látom a Híradót. /A heverőhöz botorkál, lefekszik, egy perc múlva már horkol is./
Kutiné: / Kuti felé néz/. Azt hiszem, alszik már… /Odamegy Kutihoz, gyakorlott mozdulattal kiveszi a tárcáját, visszaül vele az asztalhoz, keresi a pénzt, majd amikor megtalálja, két darab ezrest odanyújt Bözsi néninek./ Köszönettel, Bözsi néni, ez a magáé… Nézzük, mi maradt! /Számolja a pénzt./ Hét ezer és háromszáz… Az én fizetésemből kétezer maradt, mire kifizettem az OTP-t, lakbért, bérleteket, ebédet. Végig se merem gondolni, mi lesz megint… Á! Bele kell ebbe bolondulni!
Elsötétül a szín.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.04. @ 12:34 :: Józsa Mara