/Játszódik a rendszerváltozás kezdetén – sajnos, aktuálisabb, mint valaha./ *
II. felvonás
1. kép
Szín: Ugyanaz a szoba, csak a heverő helyén Bözsi néni hatalmas, régimódi ágya van. Andris képei ott maradtak a falon, de közéjük akasztottak egy nagy, aranyozott keretű szentképet. Mivel az ágy jóval szélesebb, mint a heverő volt, a szoba elviselhetetlenül zsúfolttá vált. Még egy változás van az első felvonáshoz képest, nincs már ott a karácsonyfa.
Amikor a függöny felmegy, Kutiné megszokott otthonkájában vacsorához terít, Lonci a fotelban ül, keresztben, ahogy szokott, kezében könyv, magol.
Lonci: /hirtelen a földhöz vágja a könyvet/. Nem, nem, nem, nem, nem!
Kutiné: /megütközve néz rá/. Neked meg mi bajod?
Lonci: Szétmegy a fejem ettől a sok magolástól! Nem bírom már! Úgyse tudok én leérettségizni…
Kutiné: /odamegy hozzá, megsimogatja a haját/. Csak nehogy azt hidd, hogy nekem könnyebb. Sokszor csakúgy zsong a fejem a rengeteg árváltozástól. Ennyi tanulással már két diplomám is lehetne, így meg csak az állandó idegeskedés van. Minden vásárló eleve gyanakszik, azt hiszi, hogy becsapom, ami nem is csoda, mert szinte minden nap változnak árak, s persze, hogy felfelé. Az emberekben nagy a keserűség, valahogy le kell vezetniük. Így engem bántanak az alacsony nyugdíj, a kevés fizetés, a megfizethetetlen árak miatt is. Mert engem lehet… Mint vásárlók, felettem lévőknek képzelik magukat, megkapom hát, amit amúgy másnak szánnak… De nem akarom ezzel a sok badarsággal összezavarni a fejed… Nézz csak rám! Te már tényleg kimerültél, csupa sötét karika a szemed alja. Ne hajts ennyire, nem kell mindennap ugyanannyit elvégezni! Egyszer többet bír az ember, máskor meg kevesebbet…/Elveszi a könyvet./ Mára befejezted, rendbenő Most pedig tessék lazítani!
Lonci: /hálásan/. Jó ötlet, megyek! /Kifelé indul, az ajtóból visszaszól./ Van egy kölcsön kazettám, de nem leszek hangos. /Belibben a szobájába./
Kutiné: /folytatja a munkáját/.
Kuti: /jön be melegítőjében/. Anyukám, nem láttad a Sportfogadásomat?
Kutiné: Bözsi néninél van, a konyhában.
Kuti: /kétségbeesetten/. Csak nem arra hámozza a krumplit?
Kutiné: Nem. Elmélyülten tanulmányozza, és közben ilyeneket motyog: „Na, ezt most fixre vegyem vagy kétesélyesre? Fixre veszem!”
Kuti: Nahát! Ez már több a soknál! Elcsaklizta a szemüvegemet; hallgattam, a papucsomban csoszog, ha nem vagyok itthon; nem szóltam, a kedvenc fotelomból is kitúrt; elviseltem, de hogy most már az újságomat sem olvashatom… Hovatovább már a cigarettámat sem hagyhatom előtte!
Kutiné: Bizony, jól tennéd!
Kuti: Csak nem kocadohányos az öreglány?
Kutiné: Ellenkezőleg! Zavarja a füst! Nehéz tőle a tüdeje, köhögteti.
Kuti: /tele van gyanakvással/. Ezzel meg hová akarsz kilyukadni? Fogadni mernék, hogy lassan már cigarettáznom sem lehet.
Kutiné: A szobában!
Kuti: /kakaskodik/. Ha a szobában nem, akkor hol? A WC-ben? Titokban, mint egy mutáló pubiő
Kutiné: Nem, a WC-ben sem! Csak kint az erkélyen!
Kuti: Mínusz tíz fokban? Azt akarod, hogy tüdőgyulladást kapjak?
Kutiné: Nem muszáj neked meztelen kiállnod. Majd felöltözöl szépen!
Kuti: Köszönöm szépen! /Dühösen cigarettát vesz elő, csakazértis meg akarja gyújtani./
Bözsi néni: /jön be/.
Kuti: /gyorsan a háta mögé dugja a cigarettát/.
Bözsi néni: /Kutinéhoz/. Az albérlők nem hatra ígérkeztek a megbeszélés végett?
Kuti: De igen, Bözsi néni, hatra beszéltük meg.
Bözsi néni: Már fél hét is elmúlt… Nem tetszik „nékem” ez a pontatlanság. Rossz előjel! Egy albérlő akkor becsületes, ha pontos.
Kuti: Ezt meg hogy érti, Bözsi néni? Azért mert valaki késik egyszer, attól még lehet rendes ember, nem? Mégha albérlő-jelölt is!
Bözsi néni: Gézuka! Leendő háziúr létére, maga nem elég előrelátó. Mert ugye, ha egy albérlő késik a megbeszélésről, az könnyebben késhet a fizetéssel is.
Kutiné: /elszontyolodva/. Lehet, hogy nem is jönnek… Hozom a vacsorát. /Kimegy:/
Kuti: /nehezen kezdi a mondandóját/. Tetszik még olvasni a Sportfogadástő
Bözsi néni: Jó, hogy említi, Gézuka! /Egyik zsebéből előveszi az újságot, a másikból egy kisebb papirost./ Nem tudtam ellenállni, írtam egy tippet. Megjátszaná nekem? Ha akarja, felesben is lehet.
Kuti: /kicsit gunyorosan/. Nem akarom én elvenni a Bözsi néni nyereményét.
Bözsi néni: Ahogy gondolja… Mennyibe kerülne ez így?
Kuti: Négy kétesélyes, a többi fix… Nyolcvan forint.
Bözsi néni: /előveszi a pénztárcáját/.
Kuti: Ráér holnap is, Bözsi néni, majd ha hozom a szelvényt.
Kutiné: /hozza a lábasban a vacsorát/. Lonci, vacsorázunk!… /Kutihoz, Bözsi nénihez./ Tessék asztalhoz ülni!
(Kuti és Bözsi néni az asztalhoz ülnek, Lonci is kijön a szobájából.)
Lonci: Már megint krumpli?!
Kutiné: Ez nem megint-krumpli, hanem paprikáskrumpli. És csak ne finnyáskodj!
Bözsi néni: Anyád igazi mesterszakács! Ez az egyik szerencsénk, a másik meg az, hogy krumplira még telik.
Lonci: C’est la pomme de terre a la madame Kuti! Mesdames, monsieur, s’il vous plait. Rendben, Bözsi néniő
(Mindannyian csodálkozva néznek rá.)
Lonci: Hiába néztek így! Tiszta röhej, hogy már Bözsi néni is nevelni akar…
Kuti: /keményen/. Bözsi néninek most kivételesen igaza van! Olyan nem lehetne, hogy te is rendesen ülj az asztalnálő Vagy válogatósat játszol, vagy fogyókúrázol
Lonci: /szemtelenül/. Hogy javítsak valamit az ábrán, ezentúl akkor is fogyózóst mondok majd, ha nem kedvemre való a kaja, okés? Hát akkor silózzunk!
Kutiné: /megrökönyödve/. Lonci!
Lonci: /grimaszol/. Bocsika! Jó étvágyat, mindenkinek!
(Esznek.)
Kuti: /tele szájjal/. Nagyon finom, anyukám!
Bözsi néni: Olyan az íze, mintha kolbász is főtt volna benne…
Kuti: /gyanakodva néz Bözsi nénire/. Tényleg, nem volt ebben eredetileg kolbász iső
Kutiné: Ne idétlenkedj már, Géza!
Kuti: /lecsapja a villát/. Az istenit! Már itt tartunk, hogy a kolbászos paprikáskrumpli is csak az álmaimban létezhető!
Kutiné: /nyugodtan/. Vigasztaljon a tudat, hogy több milliónknak!
Kuti: Ettől aztán, hő, de megkönnyebbült a lelkem!
Bözsi néni: /csendesen/. Majd csak javul a helyzetünk, ha elkél a lakás…
(Csengetnek.)
Kuti: Bözsi néni, csak nem boszorkány maga?
Kutiné: /izgatottan/. Géza, menj már ajtót nyitni!
Kuti: /engedelmesen feláll, kifelé indul/.
Kutiné: Istenem, hogy nézel ki?! Öltözz át gyorsan, majd én beengedem őket. /Kimegy./
Kuti: /odahajol Bözsi nénihez/. Aztán nézze meg őket „jó előrelátóan”, nehogy megjárjuk! Nekem roppant gyanús, hogy még nem is találkoztunk velük, és máris van két fekete pontjuk.
Bözsi néni: /meglepődik/. Kettő?… Elkéstek, de ez csak egy ómen…
Kuti: Mert maga szerint az nem elég intő jel, hogy éppen vacsora közben jöttekő /Kimegy Lonci szobája felé./
(Kintről hangok hallatszanak.)
Férfihang: Elnézést kérünk, eltévedtünk.
Női hang: Egy órája kóválygunk a környéken.
Kutiné hangja: Fő, hogy mégiscsak ide találtak. Fáradjanak beljebb! Erre, erre tessék!
(Bejönnek mind a hárman. Robi és Bori ruhája egyszerű, nem is túl divatos. Nagyon elcsigázottak, a terített asztal láttán zavartan néznek egymásra.)
Kutiné: /segédkezik a kölcsönös bemutatkozásoknál. /Éppen vacsorázunk… Igaz, csak egy kis paprikáskrumpli, de megkínálhatom magukat is… Ugye, nem utasítják vissza Megesszük, amíg el nem hűl, aztán majd megmutatom a lakást… Hozok mindjárt terítéket, addig is üljenek az asztalhoz…/Kimegy, kisvártatva tányérokkal jön vissza./
Robi: /eddig nem mozdultak, most kézen fogja Borikát, és az asztalhoz húzza/. Köszönjük az invitálást. Mi tagadás, alaposan megéheztünk ebben a bolyongásban. /Leülnek./
Kutiné: Szedjenek csak bátran, nem kell szégyenlősködni! Robi: /először Borikának, majd saját magának is szed az ételből/. Hát, akkor jó étvágyat mindenkinek!
(Mindenki eszik.)
Kuti: /jön be, farmer és pulóver van rajta/. Jó estét!
Bözsi néni: /csúfondáros hanglejtéssel/. Megjött a háziúr!
Kutiné: Ó, a férjem, egészen megfeledkeztem róla!
Lonci: /magában morog/. Nem először!
Kuti: /kezet fog a vendégekkel, aztán ő is visszaül a tányérja mellé./
(Esznek.)
Kuti: Van szóda?
Kutiné: Azt hiszem, éppen kifogyott… Lonci, csinálnál szódát?
Lonci: /kajánul/. Nincs patron!
Kutiné: Ó, a csudába! Mindig elfelejtem.
Lonci: Szerencsémre! Kuti: /önt magának egy pohár vizet, a többiek is befejezi az étkezést/.
Robi: Köszönjük a finom vacsorát, nagyon jólesett.
Kutiné: Egészségükre!… Lonci, segíts egy kicsit! /Leszedik a terítéket/.
Lonci: /kiviszi az edényeket/.
Kutiné: No, akkor javasolnám, hogy nézzék meg a lakást. Csak úgy derülhet ki, hogy megfelel-e maguknak, ha a saját szemükkel látják. Utána majd megbeszélhetjük a továbbiakat… Bözsi néni, kísérje át a fiatalokat, megyek majd én is nemsokára!
Bözsi néni: Jöjjenek akkor…!/ Kimegy, Robi és Bori követik őt./
Kutiné: /azonnal lerohanja Kutit/. Na, milyenek?
Kuti: Hát… ilyen rövid idő alatt, mit lehet ezt tudni? Az biztos, hogy nem látszanak túl gazdagnak. Anyukám, talán nem is kellene most rögtön elkötelezni magunkat, egy-két nap alatt találhatnánk megfelelőbb lakókat is.
Kutiné: Hogy-hogy megfelelőbbeket?
Kuti: /kínlódik/. Mit tudom énő!
Kutiné: Ha nem tudod, akkor mit akadékoskodsz? Csakhogy idegesíthess?!
Kutiné: Vedd úgy, anyukám, hogy nem mondtam semmit! Egyébként meg oly mindegy, mert ha rosszul sül el a dolog, úgyis én leszek mindennek az oka.
Kutiné: Ugyan ne játszd már itt a sértődöttet! Inkább segíts dönteni!
Kuti: /feszeng/. Hát… olyan becsületesnek látszanak…
Kutiné: /ezt akarta hallani/. Ugye? Örülök, hogy te is így látod… De most már rohanok utánuk, nehogy Bözsi néni elrontson valamit. /Kisiet./
Kuti: /rosszul érzi magát a bőrében, a fejét vakarja, felvesz egy újságot, felrakja a szemüvegét, leül a foteljébe, olvasni kezd/.
Lonci: /jön be, a vizes kezeit a ruhájába törli. Leül a másik fotelbe./ ők lennének a kiválasztottak?
Kuti: /leengedi az újságot/. Úgy gondolom, igen.
Lonci: Pedig elég szakadtnak látszanak… Szerinted van ezeknek annyi pénzük?
Kuti: /széttárja a karját/. Anyádnak mindenesetre szimpatikusak. Sőt, már a hirdetésük alapján ők voltak a nyerők. „Mérnök- pedagógus házaspár lakást bérelne” Róluk beszélt egész nap. Nem is kellett, hogy találkozzon velük, már úgy emlegette őket, hogy biztos lehettél benne, vagy ők, vagy senki más… Ismered anyádat, nem? Ha egyszer beleéli magát valamibe, a legapróbb részletekig elképzeli a dolgot. Nem törődik a realitásokkal, behunyja a szemét, és uccu neki! Ha közben változnak a körülmények, ha látni lehet, hogy mégse lesz úgy jó, ezek az apróságok nem szokták őt befolyásolni. Összefoglalva: biztos lehetsz benne, hogy ők lesznek az albérlőink. És ha esetleg menet közben kiderül, hogy nincs is pénzük, lehet, hogy anyád ezen is túlteszi magát, sőt az se kizárt, hogy ő fizet nekik. Haladékra vagy kölcsönre mindenképpen esélyük van.
Lonci: Apa, te annyira más vagy! Megharagszol, ha megkérdezem, hogy miért éppen anyát vetted elő
Kuti: Miért, miért? Hozzám akart jönni, és kész! Az ellenvéleményt már akkor sem tűrte.
(Kintről hangok szűrődnek be; nyílik a bejárati ajtó.)
Lonci: Én most számőzöm magam. /Feláll, és bevonul a szobájába./
(Bözsi néni jön be, nyomában a többiekkel. Robi egy konyakos üveget szorongat a kezében.)
Kutiné. /ragyogva fordul Kutihoz/. Sikerült! Megihatjuk az áldomást, Géza!
(Kutiné poharakat tesz az asztalra. Robi kinyitja az üveget, tölt a poharakba. Bözsi néni elsőként vesz el egy poharat, s amikor Kuti feláll a fotelból, hogy ő is elvegyen egyet, Bözsi néni villámgyorsan leül a helyére. Kuti bosszúsan ül máshová.)
Robi: Emelem poharam a békés egymás mellett élésre!
Kuti: Úgy legyen!
(Isznak. Robi cigarettát vesz elő, előbb Kutinét kínálja, aki nemet int, majd Kutit, aki elfogadja. Rágyújtanak, Bözsi néni rögtön köhögni kezd.)
Kuti: /szemtelenül az öregasszony felé fújja a füstöt/. Megfázott, Bözsi néni?
Bözsi néni: /jelentőségteljesen néz Kutinéra/. Csak a cigaretta ment a tüdőmre…
Kuti: Mert a légáram éppen arra viszi a füstöt. Nem cserélünk helyet?
Bözsi néni: Én itt szeretek… Ez a fotel a legkényelmesebb.
Kuti: Igen, emlékszem!
Bözsi néni: /ismét köhög/.
Robi: odamegy az üveggel/. Egy kis konyak talán jót tesz. /Tölt./
Bözsi néni: Köszönöm, fiam. /Robi zakójára mutat/. Már az előbb is meg akartam kérdezni, mi ez, itten, a kabátjánő
Robi: /büszkeséggel/. Ez egy pártjelvény!
Bözsi néni: /összerezzen/. Jaj, maga politizál?
Robi: Manapság mindenki politizál. Ez lett az életünk.
Kuti: Nahát, én nem politizálok. Én nem akarok belekeveredni semmibe se.
Robi: Akarjuk, nem akarjuk, benne vagyunk mégis. Belekeveredtünk azzal, hogy itt élünk. Az anyám nekem is azt mondogatta mindig: „Vigyázz, kisfiam, ne keveredj bele semmibe, jobb a békesség. Inkább ne legyen semmink, együnk csak minden második napon, csak a béke meglegyen.” Sírt, amikor azt magyaráztam neki, hogy akár ne is éljünk, ha ez az ára a békének; lapulni, meghunyászkodni, mindenre csak bólogatni, elviselni, ha sárba taposnak is.
Bözsi néni: Szerencséje van, hogy fiatal. Maguk el se tudják képzelni, milyen állandó rettegésben, gyanakvásban élni. Amikor az ember a gyerekkori cimboráival se lehet őszinte, amikor oly erős a bizalmatlanság, hogy két ember egymás szemébe se mer nézni, nehogy beszélgetés közben a tekintetük árulkodjon az igazi érzelmeikről. Így rettegett, így félt mindenki, amikor én voltam fiatal. Bizony! Olyan nagyon féltünk, hogy azon se mertünk gondolkodni, hogy mitől is félünk.
Kutiné: Én most is félek! Mi lesz, ha megint fordul minden? Most már jobban tudjuk azt is, hogy mik történtek, hallottunk Recskről, a malenkij robotról, a kitelepítésekről, a koncepciós perekről. Csak nehogy újra ilyen idők jöjjenek!
Robi: /a jelvényére mutat/. Engem is hasonló kétségek gyötörtek. Azért léptem be ebbe a pártba, hogy tenni tudjak valamit én is, hogy más legyen az életünk. Hogy egyszer végre tényleg jobb legyen!
Kutiné: /elmerengve/, Jó lenne, ha jobb lenne, de ha jobb is lesz, kinek lesz jobb? Nekünk?
Kuti: Anyukám, nagyon kis pontok vagyunk mi. Az ilyen kisember életében úgyse sok minden változik. Legfeljebb annyi, hogy hol kolbásszal, hol meg kolbász nélkül eszi a paprikáskrumplit.
Elsötétül a szín
Legutóbbi módosítás: 2011.01.08. @ 11:55 :: Józsa Mara
