2. kép
Szín: ugyanaz, de a virágok között ismét ott a karácsonyfa.
Amikor a függöny felmegy, Kuti egy fotelban ül, újságot olvas. Új, divatos szabadidőruha van rajta, de már ez is ki van térdelve, és lóg a feneke. Kutiné – otthonkájában – vacsorához terít.
Bözsi néni: /jön be, kiöltözve, a fején kalap, a kezében retikül./ Jó estét!
Kuti: /leengedi az újságot, az orra hegyére csúszott szemüveg fölött néz rá/. Megjött, Bözsi néni? Hogy van a doktor úr?
Bözsi néni: /a táskájában kotorász/. Elég nyúzott szegényke! Nem cserélnék vele, annyi szent! /Közben megtalálta a keresett recepteket, Kutinénak nyújtja./ Tessék, Icukám!
Kutiné: /silabizálja a receptet/. Alig lehet kiolvasni… Na, ez lesz a Valeriána
Kuti: Mitől ideges, Bözsi néni?
Kutiné: /ingerülten/. Ezt én kértem… /Böngészi a másik receptet is./ Ez meg mi a csuda…?
Bözsi néni: Azt nekem írta fel a doktor úr, majd váltsa ki azt is, Icukám!
Kutiné: Jó, Bözsi néni, meglesz. De mire kapta?
Bözsi néni: Csak valami étvágytabletta… /Kimegy./
Kuti: Akkor ki ne váltsd!
Kutiné: Majd ha bolond leszek! Ha tudtam volna, hogy ennyit eszik…
Kuti: Hát arra éppen utaltak bizonyos jelek…
Kutiné: És most már a kenyérkéjét se hozza.
Kuti: C’est la vie, mondaná Lonci.
Kutiné: Ráadásul mennyi borsot tör az orrod alá!
Kuti: Most már elmondhatom, hogy te vagy az életem sava, Bözsi néni meg a borsa. Hehe!…Vacsora mi lesz?
Kutiné: Zsíros kenyér ecetes hagymával. Kuti: /elhúzza a száját/.
Kutiné: /kifakad/. Örülök, hogy erre is telt még!… Holnap kapok fizetést.
Kuti: /összehajtja az újságot, és leveszi a szemüvegét/. Anyukám, mit csinálsz te a pénzzel? Elkártyázod? Ne vedd szemrehányásnak, hogy szóvá teszem, de mintha rohamosan esne az életszínvonalunk… Dacára annak, hogy egy éve albérlőink vannak… Mondd, anyukám, fizetnek ezek rendesen?
Kutiné: Eddig fizettek! Csak most decemberben volt egy kis fennakadás, amikor Borika beteg volt, és nem számolták el időben a táppénzét.
Kuti: És azóta se?
Kutiné: Azóta meg volt egy karácsony… Fizetést ők is csak holnap fognak kapni. Ezzel szemben a pénzük már egy hete elfogyott, amint te is láthattad.
Kuti: Miből látnám? Engem nem avattak be a pénzügyeikbe.
Kutiné: Engem se, de én kitaláltam. Mit gondolsz, miért jelennek meg minden áldott este vacsoraid?ben?
Kuti: Azt hittem, ez valami új üzlet. Hogy talán befizettek nálad vacsorára.
Kutiné: Dehogy fizettek! Mondom, hogy még a lakbérrel is tartoznak. /Odaül Kuti mellé, a másik fotelba./ Töprengtem már eleget, hogy mit is csináljak?… Sajnálom őket, de mi se állunk olyan jól, hogy őket is kosztoljuk a végtelenségig. Egyelőre az a megoldás marad, hogy vacsoraidőben nem nyitunk ajtót.
Kuti: Jelzem, ez már Bözsi néninél se vált be.
Kutiné: /nem is figyel arra, mit mond a férje/. Nem nyitunk ajtót, és kész. Már ma sem!
Kuti: Anyukám, ezt mégse lehet.
Kutiné: Mi az, hogy nem lehet?! Számold ki, amit megettek nálunk az elmúlt hét folyamán, abból ma is normális vacsoránk lehetne.
Kuti: /megsimogatja a felesége vállát/. Szóval ezért kell neked a Valeriána.
Kutiné: Nemcsak ezért. Gondolod, hogy a bolt egy szanatórium? Lassan a veszélyességi pótlék is jogos lesz nekünk, pláne a pénztárban, s közben mégis attól rettegünk, nem kapjuk-e meg a munkakönyvet.
Bözsi néni: /jön be, már az otthoni ruhájában/. Icukám, nem vacsorázunk még? Nagyon megéheztem ettől a kiruccanástól.
Kutiné: /feláll/. Máris, Bözsi néni. /Beszól Lonci szobájába./ Lonci! Vacsora! /Kimegy./
Lonci: /jön be, kiöltözve, kifestve/. Na, ma milyen formában esszük a krumplit?
Kuti: Téved a kisasszony! Nincs krumpli!
Bözsi néni: Ma fizetés előtti nap van…
Lonci: Tehát zsíros kenyér lesz hagymával. /A szoba közepére áll, meghajol, és szavalni kezdi./ A krumpli fénykora és hanyatlása a Kuti családban…Fizetés utáni napokon lőn belőle rakottkrumpli, gulyás, rántotthús kísérőjeként püré, majd a napok múlásával majonézes saláta, feltét nélküli főzelék, pogácsa, nudli, grenadírmars. Ám mára elfogyván a krumpli, gyászt és koplalást hagyott maga után. De vigasztalódjunk! Mely vala múltbéli étkünk, a holnappal újra eljön közénk. Halleluja!
Kutiné: /a szavalat közben bejön, kezében egy tálca/. Lonci, neked az agyadra ment az egyetem?
Kuti: /gúnyosan megtapsolja a produkciót/. Remek volt, igazán remek! Ha jól értettem az előadásodat, akkor ma fogyókúrázol, nemdebár?
Lonci: Nem, apus, de randim lesz. Így már itt sem vagyok. Csók, mindenkinek! /Az ajtóból visszaszól./ Bözsi néni! Megeheti a részemet! /Kimegy, csapódik utána az előszoba ajtó is./
Kuti: Hát akkor lássunk hozzá! Jó étvágyat!
(Esznek csendben. Néhány másodperc múlva csengetnek. Kutiék nem mozdulnak, mintha nem is hallották volna, csak esznek tovább.)
Bözsi néni: /fürkészve néz egyikről a másikra/. Csengettek… Maguk tán nem hallották?
Kutiné: Dehogynem! Hallottuk mi is, Bözsi néni!
(Újra csengetnek.)
Bözsi néni: Miért nem nyitnak már ajtót? Ezek biztosan a Robiék lesznek.
Kuti: Mi is úgy gondoljuk, éppen azért nem akarunk ajtót nyitni.
(Csengetnek.)
Bözsi néni: Dehát most miért nem akarják beengedni be őket?
Kutiné: Mert vacsorázunk.
(Csengetnek.)
Bözsi néni: Hát aztán?
Kutiné: Jaj, nem érti, Bözsi néni? Szilveszter óta minden este átjönnek, pont mindig vacsoraidőben. Egyszerűen nem bírjuk tovább kosztolni őket, hiszen, tudja, mi is olyan nehezen élünk.
Kuti: /izgatottan/. Hallgasd csak!
(Zajok kintről: kulcs fordul a zárban, nyílik a bejárati ajtó, beszédfoszlányok.)
Kuti: Anyukám, ezeknek a mi lakásunkhoz is van kulcsuk?
Kutiné: /megzavarodva/. Nem létezik!
(Lassan nyílik az ajtó, egy katonaruhás fiú lép a szobába, mögötte óvatoskodik Robi és Borika.)
Andris: /nagyon meglepődik/. Nahát! Ti meg itthon vagytok?! Szervusztok!…
Kutiné: /letaglózva/. Kisfiam! Ilyen váratlanul?!
Andris: Vissza is mehetek, ha rosszkor jöttem… /Robiék felé int./ Éppen csengettek, de nem nyitottatok ajtót. Már azt hitték, valami baj van!
Kutiné: Nincs baj, csak éppen vacsorázunk… ücsörgünk… beszélgetünk… vacsorázunk…
Bözsi néni: Nem egészséges az, hogyha az ember „vacsorálás” közben állandóan felugrál. Teszem azt, most is, mióta asztalhoz ültünk, négy ízben csengettek. Ki győzné, ennyiszer kiszaladgálni, közben meg elh?lik az étel.
(Robi és Borika egymásra sandítanak. Rövid csend, mindenki zavarban van.)
Kutiné: /megöleli végre Andrist/. De jó, hogy itthon vagy, kisfiam! /Megsimogatja a haját./ Fáradt vagy, ugye? Meg biztosan éhes is… /Elsírja magát./ És nincs itthon semmi, de semmi… semmi…/Megtörölgeti a szemét./ Ha holnap jöttél volna! Holnap már kapok fizetést…
Andris: /megpaskolja az anyja hátát/. Ne butáskodj, anya! Méghogy nincsen ennivaló? /Kilép az előszobába, fülénél fogva behúz egy katonai utazótáskát, s kiborítja a szoba közepére; rengeteg konzerv gurul szét a szőnyegen./ Elkértem a srácoktól, mi már látni sem bírjuk a konzervet.
Kutiné: /könnyeit törölgetve szedegeti a konzerveket, visszarakja a táskába/.
Robi: /segédkezik Kutinénak/.
Kutiné: /kifelé indul a táskával/. Szerencsére kenyér van bőven. Gyere, Borika, csinálunk néhány szendvicset! /Kimennek Borikával./
Robi: /Kutihoz/. Amíg elkészülnek azok a szendvicsek, nem szobrozunk egyet, Géza bátyám?
Kuti: Benne vagyok!
(Kuti és Robi kimennek az előszobába, kabátot, kucsmát, sálat hoznak be a karjukon, öltözni kezdenek.)
Andris: /kíváncsian szemléli őket/. Ti meg hová készültök ebben a hófúvásban?
Kuti: Csak ide az erkélyre…/Grimaszt vág Bözsi néni felé./ Cigarettázni!
Robi: Mert Bözsi nénit zavarja a füst.
Bözsi néni: /morzsákat csipeget az abroszról/. Zavarni, nem zavar, a tüdőráktól félek. De különben is, nem jobb a tiszta levegő? Mind a ketten felhagyhatnának azzal a büdös bagóval… Csak az egészségüket rongálják!
Kuti: Bizony, elég huzatos az erkély!
Bözsi néni: Szívhatna kevesebbet, például! Amióta az erkélyre jár dohányozni, többet öltözik-vetkőzik, mint a rosszlyányok… Tényleg, Gézuka! Miért nem pipázik inkább? Azt mondják, az egészségesebb a cigarettánál.
Kuti: Majd nyáron, Bözsi néni! Most csontkeményre fagynék, mielőtt végigszívnám a pipa dohányt. Na, gyere, Robi!
(Kuti és Robi kimennek az erkélyre.)
Andris: /körbejár a szobában, nézelődik/.
Bözsi néni: Lassan leszerelsz, én meg elfoglaltam a helyed. Biztosan haragszol rám.
Andris: /derűsen/. Elég széles az ágya, Bözsi néni, lábtól lábig ketten is elférnénk rajta.
Bözsi néni: Ej, mindig bolondozol!…Hát mi van veled? Mesélj! /Végigméri a fiút./ Csak nem nősülre van kilátás?
Andris: De jó szeme van, Bözsi néni! Éppenhogy nősülni akarok. Azért is jöttem, hogy beszéljek róla az öregeimmel.
Bözsi néni. Aztán ki csavarta el a fejed, te gyerek? Andris: /fényképet vesz el?/. Ő az!
Bözsi néni: Nagyon hozzádvalónak látszik.
Andris: /visszaveszi a képet, nézegeti ő is/. Tanítónő. Két évvel idősebb nálam, de nagyon szinkronban vagyunk.
Bözsi néni: Látszik rajta, hogy komoly teremtés. Vedd csak el, Andriskám, vedd el minél előbb, nehogy másnak engedd!
Andris: A hajlandóság megvan mindkettőnk részéről, dehát a körülmények… Ott, a faluban, lakhatnánk olcsón, de én nem találnék munkát. Itt, Pesten jól keresnék, de hol lakjunk? Ez a nagy kérdés! Hacsak… Bözsi néni be nem fogadja őt is az ágyába…
Bözsi néni: Ugyan, eredj már! Kifigurázod a szegény öregasszonyt! Ez a hála, hogy annyit vigyáztam rád? Emlékszel, az írás-olvasást is velem gyakoroltad elsős korodban? Istenem, hány, de hány délutánt ültél végig nálam a konyhaasztal mellett, amíg anyádék haza nem jöttek… Most meg csúfolódik, nézze meg az ember!
Andris: Jaj, csak meg ne sértődjön, Bözsi néni!
Bözsi néni: /elneveti magát/. Remélem, az esküvődre meghívsz!
Andris: Persze, hogy meghívom. Majd táncolunk is együtt, jó? Tud lambadázni?
Bözsi néni: Öreg vagyok én már a tánchoz… Öreg vagyok én már mindenhez, fiam.
Andris: /őszinte aggódással/. De azért jól van, ugye? Nem betegeskedik?
Bözsi néni: Nem hál’ istennek! Nincs más bajom, csak a hetvenöt évem.
Andris: Anyámékkal jól kijön?
Bözsi néni: Most már jól, igazán nem panaszkodhatok. A húgod néha szemtelen, de aranyszíve van. Ő szokta megmosni a hátam, ha fürdök. Anyád… Ő mostanában nagyon ideges meg fáradt. Nem csoda, sok van a vállán! A család, a munka! Nem nyugalmas ma a kereskedők élete, tudod? Ha elszakad nála a cérna, én meghallgatom.
Andris: És apa?
Bözsi néni: /nem kis büszkeséggel/. Ne nevess ki érte, fiam, de azt hiszem, hogy az apád megkedvelt mióta ideköltöztem. A múltkor „véletlenül” meghallottam, hogy azt mondta az anyádnak: „Ez a Bözsi néni egész rendes kis öreglány, már bánom, hogy azelőtt olyan utálatos voltam vele.” Meg, tudod, volt egyszer, hogy nyertem a totón, tizenkettesem volt, bizony. Azt nagyon értékelte! Azt hiszem, azzal kezdődött a változás… Azóta is együtt totózunk, és mostanában, képzeld, még ultizni is szoktunk.
(Kuti és Robi jönnek be fázósan az erkélyről. Vetkőznek.)
Bözsi néni: Milyen az idő?
Kuti: / fázósan dörzsöli össze a kezét/. Kellemes, igazán kellemes. Nem megy napozni, Bözsi néni?
(Kuti és Robi kiviszik a kabátokat. Ugyanakkor Borika jön be egy hatalmas tálca szendviccsel, mögötte Kutiné egy pezsgősüveggel, és visszajön Kuti is Robival.)
Kutiné: /megemeli az üveget/. Ez még szilveszterről maradt… Azóta van behűtve…
(Körbeülik az asztalt, jóízűen falatoznak. Andris kibontja a pezsgőt, koccintanak, harsányak, vidámak.)
Kutiné: /bekapcsolja a TV-t/. Halkabban egy kicsit, gyerekek, nem hallom a híreket!
Robi: Hírünk nekünk is van. Kettő is!
Kuti: Egy jó meg egy rossz?
Robi: Ahogy mondja, Géza bátyám! Melyiket mondjam előbb?
Kuti: Talán a rosszat… Robi: Munkanélküli lettem.
Kuti: /keserűen bólogat/. És mi a jó?
Robi: /harap egy nagyot a szendvicséből, s tele szájjal mondja/. Gyerekünk lesz…
– Függöny –
V É G E
Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:26 :: Józsa Mara
