Hogy beteg vagy, – üzenték,
de temérdek dolgom itt fogott,
halogatva a látogatást,
vártam a ment? holnapot.
Nem halhatsz meg, – ezt hittem én,
hisz örökké él, ki nagymama.
Ráncosnak láttam arcod mindig,
így ismert csak az unoka.
De jött a perc, a távirat,
hogy nagyanyám csendben itt hagyott,
s én döbbenve álltam a hírre,
tudva, mily nagyon várhatott.
Te a Halállal csatáztál,
én az Id?vel vívtam egyre,
bocsásd meg nékem Nagyanyám,
hogy vesztettem én, e küzdelembe’.
—————————————————————————————-
Kedves Szerz?, végignézve a munkáidon, vitathatatlan, remek gyerekverseket írsz, s épp ez az, ami érzik a feln?tteknek szánt írásaidon: megmaradsz a gyerekversek egyszer? szókincsénél, kifejezésmódjánál, s míg ez ott erény, emitt nagy hátrány.
Nem robbanhat mindig minden vers, de ez nagyon nem robban. Sajnálom.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.26. @ 11:27 :: Juhász Magda
