A vak nem kérdezett,
botjával kopogtatta
a járdát s várt.
Üres szemgödreivel bámult,
érzéseivel küszködött,
hallgatta a padon ül?ket,
majd elindult lassan,
botjára görnyedve,
könnyeit nyelve, mely
fájó lelkét mosta.
Id?nként megállt,
nagyot sóhajtva nézett szét,
két kezét imára kulcsolta;
– nem tehetett semmit,
fehér volt a botja.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.10. @ 09:06 :: Kiss Mira
