Erzsi néni, aki csak a szépre emlékszik. A múltra, amikor még fiatal volt s férje a tenyerén hordozta. Akinek csak ? volt a mindene s gondolatait olvasta. Ma is sokszor kinyitja a szekrényajtót, végig simítja levendulaillatú régi szép ruháit, amelyeket férjét?l kapott. Mindegyikr?l mesél valamit. Emlékek, események f?z?dnek hozzájuk. Szép pár volt, irigyelték ?ket az emberek, sikeresek voltak, jól éltek, élvezték az életet s benne egymást.
Gyula bácsi egy pár éve elhunyt. Itt hagyta párját. Erzsi néni, aki egészséges volt, mint a makk teljesen összetört lelkileg. Sírt egész nap, nem mozdult a lakásból. Távoli rokonok el voltak foglalva saját életükkel, mint ahogy a barátok is. Erzsi néni egy szép napon nem tudott felkelni az ágyból. Feje állandóan visszahúzta, szédült, kiszáradt a szája, szúrt a szíve, gyorsabban szedte a leveg?t, pánikba esett. Sok próbálkozás után végre elindult a konyha felé. Pár lépés után, hirtelen sötét lett.
Amikor kivilágosodott karjába infúzió csepegett. A szomszéd ágy fel?l egy beteg jajgatott. A másik ágy fel?l egy csupasz fenék nézett rá, amit épp tisztába tettek. Talán álmodom, gondolta…
Reggel arra ébredt, hogy egy ápolón? mellé tesz egy lavór vizet, hogy mosakodjon. Nem mozdul, nem érzi kezét-lábát, azt sem tudja, hogy hol van. Kérdezne, de nem jön ki hang a torkán. Szomjas. Szemével int az ápolón? felé, aki keresztülnéz rajta. Erzsi néni újra behunyja szemét s álmodik. Férjével ül kedvenc presszójuk teraszán, s jéghideg málnaszörpöt isznak, miközben etetik a madarakat.
A madarak az erkély párkányán, akiket mindig úgy várt. Most csupa piszok minden. Erzsi néni szomorúan nézi a fotelból ?ket. A járókeret nem fér ki az ajtón, hogy lemossa a párkányt s énekeljen kedvenceinek. Ül a szoba közepén, asztalon mécses, s leltárt készít arról, hogy mit vittek el a betör?k, amíg ? korházban volt. Kirabolták, elvittek minden értéket, összetörték az emlékeit s vele az ? szívét.
Egyedül maradt. H? társa a járókeret, akire támaszkodhat, egyedüli támasza, fegyvere, h? kísér?je. Segítségével elmegy a szekrényig, amelyb?l tömény levendulaillat árad. Végigsimít minden darabot, s mesél…
Zsebében kotorász, amib?l már rég elhagyta a rongyot, amibe orrát fújta. Maszatos kezével törli a szemét, siratja a múltat.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.24. @ 14:48 :: Kiss Mira
