A ló közömbösen álldogált a hintó előtt. Még a bőr sem rebbent a hátán, mikor a gazdája felsikoltott, mint akit szíven szúrtak. Pedig ez történt. Ahogy előrelendült a késsel, Jani, mint a villám, megragadta a kasznár markát és csak hagyta, hogy az egyensúlyát vesztett test, a saját visszafordított pengéjébe zuhanjon. – Így végezte Bogár János az életét, akit még a nagykedvű grófnő emelt maga elé parádés kocsisnak.
– Az isten is ló mögé teremtette, – gondolta akkor a grófnő, mikor meglátta a patakban, az izmos kis pucér, kamaszt. – Egyébként azelőtt is özvegyként élt, mert a nyolcvanéves Lamotte gróf nem zaklatta. Inkább Napóleonhoz pártolt, mert az öreg hugenotta lojális maradt; – hiába éltek már kétszáz éve Erdélyben. Mikor elárulták, és jöttek érte a poroszlók, fejbe lőtte magát. Vagyonát meg elkobozta a császár. A birtokot az emberséges Königstein gróf vette bérbe ötven évre. Megengedte az özvegy grófnőnek, hogy haláláig maradhat. Igaz, szegény csak pár hétig élt az engedéllyel…
*
Azóta sok víz lefolyt a Maroson, míg a kislegényből szíven szúrt, öregkasznár lett.
A ló éppen az elmúlásról és az élet hiábavalóságáról elmélkedett, mikor nagy hirtelen Gombkötő pattant a bakra, és faron verte a gyeplővéggel. Erre megugrott a vérig sértett herélt, és meg se álltak hazáig. Az udvarban Jani a diófához kötötte a lovat az árnyékba, közel a vályúhoz. A vén paripa erre engedett; nem volt haragtartó. Aztán Gombkötő tisztát rántott és az öccse után sietett a vásárba. Rózsára gondolt. Még jó, hogy ő mindent látott. Kérte, hogy szaladjon Gábor atyához, és mesélje el, hogy történt a balesetet. Hiszen a lány látta, hogy ő vétlen ölt.
*
Éppen elült a harangszó a piactér felett, mikor a kocsma udvarában rázendített a banda. A bajszos őrmester akkorát kurjantott a földbe szúrt sasos zászló mellől, hogy belerezegtek a templomban a Mária ablakok. Aztán a kocsmáros ordította, hogy: – ingyen a bor! – mert azt az őrmester elfelejtette kihirdetni. A kontót meg úgyis a kommendatúra fizeti, mint az egy, két mundérba bujtatott fehérnépet is, akik a napidíjért vidáman ringatták a ringatnivalót. Persze, hogy a parasztlegények is megéljeneztek a vendéglőst. Megállás nélkül ürültek a kupák, s már egy, két kótyagos legény, forgott is a katonaruhás menyecskékkel. Persze a pár parasztkobakon, már csákó billegett.
*
Bence messzire elkerülte a zajos kocsmaudvart. Inkább a barompiac felé került a mesteremberek utcája felé. A várakozó nyájaknál azért megállt. Szerette a barmokat. Itt még gazdát cseréltek Gyergyó, Csík és Moldova vidékéről az erre hajtott kövér csordák, majd innen mentek tovább sorsuk szerint Pestre, Bécsbe, vagy Majlandba. Hirtelen Bence nekiiramodott Gajzágó Samu bódéja felé, mert felhallatszott a köszörűhöz ért bádog sivalkodása. Az jelezte, hogy jöhetnek baltát, kést élezni.
– Jöttek is! Ahogy befutott a kislegény, rögtön Armida néni helyére állt. Megörült Samu öreganyja, mert rögtön leülhetett a sámlira. Eddig ő tekerte a köszörűkövet, de úgy, hogy közben a hajtókarba kapaszkodott, hogy el ne essen; – de sajnos, köszvényre ezt a mozgást javasolta neki, a bűbájos kenőasszony.
Gajzágó fel sem emelte fejét, mikor a kő őrült forgásba váltott. Csak jóval később pillantott fel Bencére.
– Te vagy az? Azt hittem, hogy a mama teker ilyen lassan – de azért somolyogva a gyerekre kacsintott. Aztán már csak dolgoztak szünet nélkül, míg elfogytak a kuncsaftok, és végre az utolsó szekercével is hazanyargalt a mészáros inas. Most, hogy elpihent a fenőkő, már Gajzágóhoz is elért a zenebona hangja a kocsma felől.
Már megint verbuválnak – köpött egyet, és meghúzta a borosüveget, amit Armida mama nyomott a kezébe, és a gyerekhez fordult
-Aztán mikor jön a bátyád?
– Este, ha bevégzett a kender – válaszolta, de megállt benne az ütő, mert ott termett Jani, tisztagatyában. Gajzágó Samu is meglepődött, de nem mutatta. Elküldte Bencét Armida nénivel paszományért, és aztán jó darabig csak a legény tragédiáját hallgatta. Nem szólt közbe, csak mikor Jani befejezte, megkérdezte:
– Otthonról Egyenesen ide jöttél?
Nem. Megálltam még inni a kocsmába ahol verbuválnak; – hogy emlékezzenek rám, ha kerestetne Königstein báró.
Gajzágó csak hümmögött, és mikor Armida néni megtért a gyerekkel, átment a komájához a barompiacra, Nemova baromkupechez. Kétfertálynyira, már derűs képpel nyugtatta Janit, hogy hamarosan érte jön a komája; aztán irány Moldva. Gombkötő nem szólt, csak átölelte az aranyszívű gulya-fürkészt. Bence megnyugodott a nagy ijedségre, mert féltette bátyját. Érezte, hogy neki meg jó helye lesz Gajzágó bácsinál. Armida mama éppen kenyeret rakott az asztalra, mikor, mint egy jelenés, csendesen Gábor atya lépett a bódéba. Rózsa is vele volt. A pap nyugtatólak felemelte a kezét, s leült a székre, amit Bence tolt elé.
Jani, nincs sok időm, mert haldoklóhoz hívtak; – beszéltem Königstein gróffal. Nem kerestet, mert hitt nekem, hogy véletlen történt a szerencsétlenség. De javasolja, hogy jobb, ha pár évig nem mutatkozol erre felé. Gajzágó úr meg magával viszi Rózsát, mert úgysem lenne maradása a faluban, azt te is jól tudod, – nézett komolyan a legény szemébe. Gombkötő elpirult, de nem hajtotta le a fejét. Érezte, hogy valami végzeteset mond még a pap, amit nem akar meghallani, de megkeményítette a szívét. Gábor atya folytatta;
Elmondom, mert nincs más választásom: Gombkötőné annak idején halott csecsemőt szült. Szegény, majd beleőrült a fájdalomba. Két nappal később, mikor grófnő maga is világra hozta Biharpusztán a nem kívánt babát, odaadta az asszonynak vigasztalásul; – na meg azért, hogy ne legyen nyoma a szégyenének. Te voltál az a csecsemő, fiam. Itt a keresztleveled, amit Lamotte asszony átadott nekem a halála előtt. Titkát sose mondta el senkinek Gombkötőné is meghalt huszonkettőben, Bence születése után. Mért mondtam volna el neked? Nem változott volna semmi. Ez meg itt az örökséged. Nálam volt letétbe – evvel egy bőrtárcát, és egy pénzzel tömött bőrzacskót nyomott Jani kezébe.
– De hiszen a grófnőnek semmije sem volt!
Az igaz, nem is tőle van; hanem Bogár Jánostól. – Az apádtól. Én őriztem neki az aranyat, mert félt, hogy kirabolják, hiszen állandóan úton volt. Egyébként, ő azt sem tudta, hogy létezel. – Evvel kiitta a pohár bort, amit Armida néni nyomott a kezébe, majd egy Isten velük-kel, kilépett a sötétbe.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.27. @ 16:33 :: kisslaki
