Marthi Anna : A segéd

a földies rossz tulajdonságokról

 

 

– mert szutyok is folyik az ereinkben -;

Látod barna foltjaink? Nevezd árnyéknak.

Követ, bármerre, ősi szöveteinkbe égett.

Vajon mit sikerült butaság-vérünkből

megtisztítanunk, szép pirossá, üvöltve,

majd szelídebb szürkévé, hamut parázsból.

Mikor lobbanhat lángra bennünk a pokol?

Mikor jön végre a nap fehére, ahol már

nem lát szemünk, s vakon izzik a világosság?

Legutóbbi módosítás: 2011.01.25. @ 18:28 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak