Mozdulatlan
Míg tart az út,
Lépteim egyedül tapossák.
Kérdeném
Ki vagy nagy magány?
Harsány nevetést érzek,
Elhaló sápadtságban,
Zord vicsorgás közepette.
Ha térde kopik az útnak,
Por-fújta órán, pillanatban,
Felüvölt vad arcjáték,
Pattan ér, vér, szét,
Halk, csönd, mozdulatlan.
1994.02.20.
Mozdulnék
Mozdulnék ám
indulnom kell
nem maradhatok
Szem mélyén
ülő fekete szilánk
könnycseppet vág
Ember tömkeleg
minden idegen
szájunkban a szó
Hosszú út során
fáradt magány sajog
seb-ütötte lényegtelen
Széttépném már
bujdosó értelem inát
bugyogna ki rajtad át
Sietnem kéne
a halál piros arca
vár a fejsze-végen
Mosolyotok futkos
árnyék-évek fonákján
emlékek sebzett oldalán
Sziasztok rózsák
puha árnyalatai valónak
kivehetetlen éleken is
Mozdulnék még
emberek lábszára között
por-utca-hosszak keresztjén
Vágyálom-valóság
kikövezett sors
idő-futószalagján
1994.03.18.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.17. @ 13:38 :: Marthi Anna