Kezdem a napsütéssel.
Arany rojtok a fűvel teli dombok,
a világosságot, ha sírás után hozza,
színes szalaggal átköti nekem.
Mégsem gejl, a természet ilyet aligha,
lélegző és egy finomabb tapasztalás.
Ha ilyet az emberen próbálok,
éjszaka lesz, marad az ágy tárgya,
sehol a séta kézen fogva, a gurulás is
csak addig, míg lepottyanok.
Odakint más ez, ha a nagy ég vállára ülök,
onnan nézem a lent parányira fogyottat:
otthonokat; innen a víz a nagy Fehérség,
tán jeges is, de az arany fű sincs dunyha alatt,
így viszonylag a Duna akár meleg is lehet,
s ha már úgyis szivárvány-szalaggal kapom
hussomat… elrepülhetnék, az is lehet.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Marthi Anna
