lezseren lógok a díványon
talpam a tapétán félhomály festőállvány
kúszik át a parketten gyökeret ereszt
nedvet szív a borostyán
rám röhög
klorofillszemű te csak szeretnél úgy mint ő
csitt ne mondj semmit gyere kucorodj ide mellém
jó veled hallgatni a barátok hallgatnak
az eszelősök örökké zajongva keresik egymást
hogy bizonyítsanak önmaguknak
nem voltam a Sambrénál
egy bokor mögött rejtőztem amikor valami tucatnő sétált el a fövenyen mellettem
kényszerített az illata az a mélylila Poison utánafordultam és akkor
valakit felszínre dobott a víz ruhával takart arc lecsupaszított meztelenség anyag
kitágult pupilla mint aki fél valamitől és szállni akar
kegyetlen játék
Munch sikolya visszhangzik azóta nem szűnik a sokk
hallgatás veled mert a barátok hallgatnak
a sót a hajópadlóra öntöttem nevetve
kérlek keresd meg nekem azt az egyet ami fontos
a többi hózentróger vagy alma
keresd ami gyémánttá lesz a titkos életűt a szeretőt
az ismeretlent neked adom sáfárkodj jól vele
vonatkoztass el mindent önmagától fényekben lobognak a tárgyak
születtem festettem meghaltam zöldrózsaszínű fényekkel
szürkékkel és almákkal madarakkal pipával kalappal
de vajon éltem-e és mit éreztem?
ne hidd hogy kakukktojást látsz a képet nézed
és hallgatsz –
Legutóbbi módosítás: 2011.01.08. @ 17:31 :: Mórotz Krisztina
