A tavasz nadrágját szoknyára váltja,
fehér abrosz csak asztalon,
egy tányért naponta teszek rája,
poharam mellett üveg borom.
Üveg borom véremb?l vette
színét, a levéb?l áldozom,
kacsint az élet csalóka éle,
álmodni hív, hát álmodom.
Álmodok magamnak újat a télre,
szép napot, leng? friss szelet,
lepelbe csavarnám a meguntat,
unalmas-csámpás életet.
A tavasz riszálja csípejét,
szoknyája ránca vágyra hív,
felhajtod rajta, s megleled
tenyérnyi füves mezejét.
Tenyérnyi szigetét birtokba veszed,
zászlóddal végleg megjelölöd,
sovány vigaszt terem a sziget,
álmomban csókkal megöntözöd.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.09. @ 18:19 :: Paszternák Éva
