Id?! Id?! Istent?l rendelt kocsisom!
Nyújtózz el döcög? kocsimon,
szólítlak, én a jámbor szolga,
jó lenne olykor eléd borulva,
sürget? perceid el?l kitérnem,
vagy mozdulatlanságod kérnem.
Ne siess, ne lázadj, ne rohanj.
Magadból adj még b?ven.
Taposni engedj nedves tavaszban,
sétáljak musttól izzadó hegyen,
s ha gyengül már testem,
fürödjek rózsaszín szavakban.
Segíts keresnem nyomát a hó alatt
annak az édes furcsa ?sznek,
mikor a híd deszkáin állva
a táj csak kett?nké lett.
Enyhe rügy nyíljon szakadatlan,
a tavasz úgy menjen át a nyárba,
örökké égjen csillagunk
fáklyaként forró éjszakában.
Id?! Id?! Kirendelt kocsisom,
keresd az övét, szeress belé,
ragadd magadhoz,
forrjatok eggyé.
Négy lóval szekerem nem döcög többé…
