Az utcalárma most ült le a sarkon,
kicsit elfáradt, halkan zsong, zenél.
Macskaköveken visszhangot vet sajgón,
mielőt a csendemmel összeér.
Hozzám űz a szél, jössz te cserfes asszony.
Meg se szólalok, a lelkemben vagy.
Zsörtölődz velem, pedig nem haragszom.
Fülembe ácsolt kínpad minden hang.
Csend vagyok benned zúgó forgatagban,
így nyerhet értelmet együtt e kettő,
mint teremtés lázában a Teremtő
mikor megsebzetten velem kínlódtál,
fájt nekem a szó, amit ott kimondtál
és fájt neked is az, amit elhallgattam.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.29. @ 17:13 :: Seres László