(Flórának)
Haragra gyúl, ahogy meglát,
szeme villan, döf, leterít,
fondorlat, cselvetés nem árt,
könyörgés, harag se segít.
Kérdezhetek tőle bármit,
egyet hajt, szerinted…közöd…
A válasszal csínján bánik,
rejtett falakba ütközöm.
Lecsap rám, mint egy nagymenő,
kivénhedt bunyós a ringben,
mintha én lennék, és nem ő
egy tízéves görög-isten,
ki a bölcsek kövét hordja,
mikor a lábamról levesz.
Megszédít bájos mosolya,
én magázom, ő meg tegez.
Ráhagyom, bár nincs rá okom.
Építsen tornyot, hegyeket,
várni fogom a várfokon,
felnőttként is e gyereket.
Ő jön, rám néz és üdvözöl
s kezdjük elölről e szerepet…
Rám kacsint…szerinted…közöd…
Hát így szeret, s így szeretem.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.08. @ 18:10 :: Seres László
